2017. augusztus 15., kedd

Ezer év


Közeleg az egyik legősibb magyar ünnep, amikor Szent István királyra, az államalapítóra emlékezünk, aki időben felismerte, hogy egy kicsi nép Európa közepén nem maradhat meg önmagában.
Bölcs előrelátását az eltelt ezer év igazolta, amikor a római egyházhoz csatlakozva felvette a keresztény hitet. Uralkodásakor Nagy boldogasszony napján - augusztus 15-én - tartották a törvénynapot. István 1038-ban a törvénynapon tért meg a Teremtőjéhez. Később Szent László király István ünnepét áthelyezte augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon avatták szentté első királyunkat. Míg XI. Ince pápa 1686-ban elrendelte Szent István napjának megünneplését az egész katolikus világban, addig XIV. Benedek pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepnapokat, és törölte Szent István napját a kötelező ünnepek közül. Még abban az esztendőben Mária Terézia elrendelte, hogy legyen ünnepnap Szent István napja és nemzeti ünnepként rendelte felvenni e jeles napot az ünnepek közé. Augusztus 20-át 1949-től 1989-ig a szocialista államalapítás napjaként ünnepelték. A Magyar Országgyűlés 1991. március 5-i döntése Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánította. Mint annyi minden e kis hazában, ez az ünnep is túlélte az átkeresztelés és tilalom időszakát. S bár most is vannak, akiknek az ünnep nem jelent többet egy esti tűzijátéknál, éppen ezért különösen fontos megőrizni annak eredeti üzenetét. Hiszen jól látjuk, Európa válságban van, nem csak financiálisán, hanem morálisan és identitás tekintetében is. A kontinens elöregedése soha nem látott feszültségek forrása. Az életkor meghosszabbodása csak növeli a társadalmi ellentéteket. Ugyanakkor felnőtt egy korosztály, akik már nem vállalnak el bármilyen munkát, hiszen ők azt látták, hogy vannak foglalkozások, amik bevándorlóknak valók. S most, hogy elindult több százezer migráns a jobb jövő reményében, a tehetősebb országok a szegényebb végvárakra hárítanák az ellátásukat. Ezért fontos, hogy augusztus 20-án ne a tűzijátékot ünnepeljük, hanem ezeréves államiságunkat. Mert bár szegényebbek vagyunk Európa hatalmasainál, de nem vagyunk értéktelenebbek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése