SZERETKEZZ NE HÁBORÚZZ

A minap az egyik közösségi oldalon ismerősöm kitett egy képet,

ami visszarepített engem a hatvanas évek végére. Mint a Kádár-korszak tizenévesei, én is a Szabad Európa rádiót hallgattam és irigykedtem, az amerikaikra, hogy ott a hippi mozgalom milyen szabadon és gondtalanul éli mindennapjait. Nekünk akkoriban nem lehetett hosszú hajunk, így azt a trükköt találtuk ki, hogy megnövesztettük a pajeszunkat és a fülünk mögé rejtettük. Milyen jól járt a Balogh, akinek kétszer nagyobb füle volt, mint az enyém. Öltözködésünkben is csak ritkán sikerült valami színeset bele csempészni, leginkább anyánktól vagy leánytestvérünktől csentünk el egy-egy kardigánt. Utólag visszagondolva, röhejesek lehettünk egy kívülálló számára, de mi büszkén viseltük a kádári hippi jegyeket. 

Készítettünk eredetivel kicsit sem egyező hippi jelvényt, amit büszkén viseltünk a szívünk felett. (Ne feledjük, akkoriban a kokárdát sem kedvelte a rendszer!) A felírat pedig így hangzott: MAKE LOVE NOT WAR (Szeretkezz ne háborúzz) Egyszer egy rendőr rajtam ütött, mert nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen igyekeztem átjutni az út egyik oldaláról a másikra. Mikor meglátta a kitűzőmet, rajta felejtette a szemét és miközben ujjával rábökött, azt megkérdezte: Ez mi? 

Gyanítottam (már tizennégy évesen is éles eszű lehettem), nem tud angolul és biztos voltam benne, hogy a Szabad Európát sem hallgatja. 

Kamuztam neki: Ez az Úttörők új jelvénye, már elkezdték kiosztani. (Ekkor már nyilvánosan megfosztottak a szövetségi tagságtól, de ez egy másik történet.) 

A rendőr elgondolkozott, látszott nehezére esett, szinte hallani véltem, amint kattogtak fejében a fogaskerekek. Tudtam nem meri elhagyni a szolgálati helyét és így nincs módja ellenőrizni az állításomat. 

Annyit mondott: Ha az elsők között megkaptad az új jelvényt, akkor tartsd be a közlekedési szabályokat, különben nem leszel méltó a tagságra.  

Megköszöntem a tanácsot és igyekeztem elillanni.

A történet egy-két hét múlva folytatódott. Ismét ott mentem át az úttesten, ahol nem volt szabad és ismét a rendőrömbe futottam bele. Nem szólt, hanem egy hatalmas pofont kaptam bevezetőnek. 

Utána annyit bökött ki: Ezt tudod miért kaptad! 

Ezzel a lovagiasság jegyében lezártnak tekintettem az ügyet. 
Sokat gondolkoztam azóta is a pofon okán. Vajon eligazítást kaptak, mit jelent a kitűzőm vagy csak meg akart óvni, hogy kizárjanak a szövetségből.

Mellékelem a képet, ami emlékeimet felidézte. Lehet ez is egy fajta lázadása a mai fiataloknak. Az idő eldönti majd.