2017. július 13., csütörtök

Budapest Táncszínház - E-motion - (2005) Nemzeti Táncszínház

Az "E- motion" négy érzelem köré kreált darab. A filozófia négy nagy érzelemcsoportja: félelem, szomorúság, harag és öröm jelenik meg a produkcióban. Érzelmeink irányítják a pillanatot, s az érzelmek különbözősége festi más, és más színűre pillanatainkat, melyek együtt kirajzolják életünk vonalát. Az "E-motion", vagyis az érzelem a test mozdulataira fordítja a lélek villámlásait. Minden létezés másképpen reagál az érzelmek viharára kora, műveltsége, személyes története szerint. Marie-Laure Tarneaud ezt a különbözőséget szeretné megfogni, és a közönségnek megmutatni a Budapest Táncszínház táncosainak közös története által.


Az "E-motions" című darabot a társulat a francia koreográfusnővel, Marie-Laure Tarneaud-val közösen készíti el. A művésznő a strassburgi, majd a lyoni Operaházban táncolt, s miután megismerkedett Martin Padron, Merce Cunningham, Pascal Giordano munkájával, pályafutása a kortárs tánc felé fordult. 1987-ben megalapította együttesét, az Arabesque-et. Pedagógiai munkáihoz tartozik még koreográfus műhelye és a több tudományterületet átfogó tánctörténeti tanfolyamai.

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése