LÉLEKCSAPDÁBAN XXIII.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 

ami 2011-ben jelent meg.

-    Ezek után, hogy tudtad ismét közel engedni magadhoz a férfia­kat? - kérdezte Eszter kíváncsian.

-    Hát, akkor úgy gondoltam, hogy az életben nem akarok többet férfit látni meztelenül. A gondolattól, hogy valamelyikük hozzám érhet, kirázott a hideg. A faluban szerencsére nem tudódott ki sem­mi a történtekről. A lelkem és a nyugalmam két évvel később állt helyre, akkor már nem féltem a férfiaktól. Sőt, ha némelyik fiún rajta felejtettem a szemem, akkor bizony a hormonjaim hevesen reagál­tak Nem tudtam hova tenni az érzést, hiszen addig csak rossz élmé­nyek értek a másik nemtől. Azon a nyáron a figyelmem középpont­jába Kádár Laci került. Nagyon tetszett, mindent megtettem, hogy észrevegyen. Nem volt nehéz elcsábítanom Lacit. Akkoriban még jó alakom volt, Laci pedig áhítattal csodált. Beszéltünk már róla, hogy a nők sokkal ösztönösebbek a testiségben, mint a férfiak. Laci annyira félénk volt, hogy minden gátlásom le tudtam vetkőzni mel­lette. Megtanítottam csókolózni, nem kellett sok idő, de néhány hé­tig eltartott, mire megértette mi a lényege a csókolózásnak. Eleinte úgy gondolta, hogy a csók is az aktus része, ezért hevesen birtokolni akarta a számat. Miközben igyekezett minél jobban hozzám dörgölőzni. A kettőt eleinte nem sikerült összehangolnia. Hol elakadt a számnál, hol pedig a dörgölőzés miatt a csókolózás maradt abba. Szerencsére Laci jól irányítható tanítvány volt. Bár engem sem a ta­pasztalat, sokkal inkább az ösztön vezérelt. Nyár derekán már vágy­tam, hogy történjen valami. Az egyik reggelen megkértem Lacit, jöj­jön a kertek alatt kora délután a padlásfeljáróhoz, ott fogom várni. Tudtam, Nanó és Napó ebéd után lepihennek és csak hat óra után mennek a kertbe, addig olyan meleg van, hogy dolgozni nem lehet. Laci megelőzött, hátát a létrának támasztva, szájában egy szalma­szállal várt. Nagyon jól nézett ki. Kapott két puszit, megfogtam a kezét és húztam magam után a létrán. Szándékosan mentem elöl, azt akartam, hogy megjöjjön a bátorsága a látványtól. Fent meleg volt, de legalább kettesben lehettünk. Azon a délutánon magamba fogadtam Lacit, ami meglepetésemre cseppet sem volt kellemetlen. Az első alkalom után sokszor jártunk a padláson, és a nyár végére mindketten belejöttünk a kölcsönös örömszerzésbe - merengett el Marcsi, befejezve az elbeszélést.

-    Miért nem maradtál meg Laci mellett? - kérdezte szemrehá­nyóan Eszter.

-    Nem maradhattam, ő Pestre ment tanulni. Egy évig még le-lejött hozzám, de a távkapcsolat kilátástalannak tűnt. A távolság nem hozott össze minket, egyedül a testiség tartotta életben a kapcsola­tot. Laci hamarosan talált egy lányt az iskolában, akitől megkapta helyben, amiért addig utazgatott. Nem akarok igazságtalan lenni vele szemben. Az ő személyisége segített túllépnem az erőszakon. Mindent adtunk egymásnak szégyen nélkül. Egyszer-kétszer láttam hazajönni. A lányt, akiért elhagyott, feleségül vette és született két szép gyermekük.

-    Nem kérdezett rá, ki volt az első, vagy eljátszottad, hogy ő az első? - kíváncsiskodott Eszter.

-    Nem játszottam el semmit, nem volt rá szükség. Még mielőtt lefeküdtünk volna, elmondtam, mi történt velem. Megértette, min mentem keresztül. Boldog volt, hogy vele éltem át az igazi gyönyört először. Miután nem jött többet, nagyon hiányzott az ölelése.

-    Ezért nézted ki Pétert a következő megszerzendő prédádnak?

-    Azt hiszem, tévedsz! - csattant fel Marcsi hangja -, ami '69 nya­rán történt, azért hárman vagyunk felelősek. Mindenképpen hibást szeretnél találni. Pedig ismered: „Ha napba nézel és elveszted a lá­tást, szemed okold, ne a nagy sugárzást”, te mutattad meg nekem a filmet, amiben befejezésül elhangzott ez a mondat. Latinovits Zol­tán és Ruttkai Éva játszott benne. Segíts, mi a címe?

-    Jancsó Miklós Oldás és kötés - vágta rá a választ Eszter -, ha te engem is hibáztatsz, akkor mesélj csak szépen, mi történt? Hogy voltál képes megtenni?

-    Mindig is tetszett Péter - kezdett bele barátságuk szétesésé­nek történetébe Marcsi -, de nem akartam vele kikezdeni. Külö­nösen akkor nem, amikor elmesélted, hogy szerelmesek vagytok egymásba. Különben is, akkor még Lacival gyakoroltunk a padlá­son. Örültem, hogy boldognak látlak. Ősszel ment el Laci Pestre. Én elég sokat sírdogáltam. Eljárogattam a táncmulatságokba, és meglehetősen sokat ittam. Ezzel akartam megmutatni a fiúknak, hogy érek annyit, mint ők és tartsák távol magukat. Férfiasnak akartam látszani, pedig kényeztetésre vágytam. De nem a kukori­cásban egy fordulóra, hanem igazi szerelemre. Te és Péter elutaz­tatok a Táncdalfesztivál döntőjét követően. Télen sem látogattál meg, pedig máskor el szoktál jönni. Irigykedtem, hogy milyen jó lehet neked. Szüleim azon a karácsonyon vetették fel a gondola­tot, hogy Tibor lenne a hozzám illő, férjnek. Tudod, a Molnárék fia. Nem volt vele semmi bajom, de olyan hallgatag, nagydarab fiú volt. Egyszer hallottam csak, hogy megemelte a hangját, amikor Feri kezet emelt Klárára. A szüleim nem tudták, hogy megerő­szakoltak. Nanó nem avatta be őket a régen történtekbe. Kettőnk titka maradt. Amikor Napó itt hagyott bennünket, akkor árulta el, hogy mennyit szenvedett, amiért nem volt őszinte az öreggel. Ti­bor kerülgetett, mustrálgatott. Úgy éreztem magam, mint a tehén a vásáron. Azt vártam, mikor ver rá a faromra, de nem az a fajta parasztgyerek volt. Végre a várva várt tavasszal megérkeztetek ti is. Jó volt újra beszélgetni. A szerelemtől szebb voltál, mint valaha. Péter is jól nézett ki, látszott rajtatok, hogy összetartoztok. A sze­medbe mosolyogtam, de közben forrt bennem a vágy és az irigy­ség. Magamtól azt kérdeztem: Mit tud Eszter adni ennek a fiúnak? Tudtam, hiszen elmesélted, hogy nem akarsz még lefeküdni vele. Ismertelek, ha neki adtad volna magad, akkor elmondod. Minden este sötétedés után a kocsma előtti kis térre mentem, ahol a fiúk összejöttek. Egyre többet ittam, hogy elfelejtsem a vágyam. Így ment ez mindennap. A srácok örültek, hogy van velük egy lány, aki nem tiltakozik, ha egy-egy sikamlósabb viccet eleresztenek. Sőt, ha eleget ittam, arról pedig mindig gondoskodtak, akkor megtapogat­hattak. Olcsó falusi kurvaként viselkedtem. Tibor is eljött a kocsma elé esténként. Rosszallóan csóválta a fejét, amikor látta, miként engedem az ital hatásától kábultan, hogy fogdossanak. Nappal vi­szont mindenki betartotta a három lépés távolságot. Június 24-én, Szent Iván napján Péter nagyon sokat ivott. Láttam, neked ez nem tetszett, de nem akartál a többiek előtt veszekedni. Ezért vissza­húzódtál és szomorúan vártad a tűzugrást. Az este sokat emel­gettem a számhoz a különféle nedűket rejtő üvegeket. Egymásba futottunk Péterrel. Tudod, a részegek akkor is megértik egymást, ha már csak makogni tudnak. Nagyokat nevettünk, és döntöttük az italt magunkba. Péter, amikor észrevette, hogy néhányan szíve­sen fogdosnak, felbátorodott. Mikor nem figyelt senki, magához rántott és belemarkolt a fenekembe. Kacagva eltoltam magamtól, de az egész testem lángra gyúlt az érintésétől. Akkor határoztam el, hogy megszerzem ezt a díszhímet magamnak. Magamat igazo­landó kitaláltam, hogy veled is jót teszek, ha velem éli ki a vágyát, mintha idegennel kezdene. Ne sértődj meg, de igaz a mondás: a részeg ember mindig őszinte. - Eszter nagyot nyelt, de nem szakí­totta félbe Marcsit, aki egyre közelebb ért a végkifejletthez.

- Egy kicsit félrehúzódtam, hogy kikerüljek a tűz fényéből. Péter ráérzett a szándékomra és kilépett ő is a többiek látótávolságából. Olyan volt, mintha egy külön szobánk lett volna, mindenkit láttunk, min­denkit hallottunk, de minket nem látott senki. Péter hozzám lépett, magához szorított és belecsókolt a melleim közötti völgybe. Meg­borzongtam, elvesztettem a fejem, nem engedtem, hogy elvonja fejét a mellemről, megfogtam a kezét és a tenyerét a mellemre von­tam. Péter élvezettel simogatta, markolászta a mellem, felnézett, látni akarta a hatást, akkor felkínáltam az ajkam. Nem tétovázott, úgy csókolt, hogy ott helyben lefeküdtem volna vele.

-    Jól éreztem akkor a tűzugráskor, hogy bemásztál a feldíszített nászágyunkba, hogy elvedd tőlem az emberem. Ennyire lealjasított az ital, teljesen kifordultál magadból. Amiket elmeséltél, azokból meg­értem, hogy menekülni akartál innen. De ne haragudj, hogy lehettél olyan ostoba liba, hogy Pétert nézed ki magadnak szabadítóul?

-    Igazad van, ostoba voltam és részeg. Innen már ismered a tör­ténetet. Akkor józanodtam ki igazán, amikor Péterrel szeretkeztem, és te néztél minket. Nem szóltam neki, bár tudtam, hogy többet nem lesz megismételve az éjszakánk.

-    Azt akarod mondani, hogy egyetlen alkalomért dobtad oda a barátságunkat - szakadt ki Eszterből a keserűség. Hitetlenkedve rázta a fejét.

-    Péter reggelre kijózanodva kijelentette, ennek itt és most vége. Eszter a barátnőd és nekem a szerelmem. Nem tudhatja meg a tör­ténteket. Nem akartam elmondani, hogy ott jártál, és láttál minket. Arra gondoltam, hogy megbocsátasz nekünk.

-    Végül igazad lett. Péter talán még ma sem tudja, hogy láttalak benneteket. Annyit tud, hogy rájöttem valamire, és azért hagytam el. Hagyjuk őt meg ebben a tudatban. Ha elhagyom végleg, akkor nem ezért fogom elhagyni, ha mellette maradok, akkor a múltat le­zárom, nem érdekel többet.

Mindketten hallgattak. Marcsi megkönnyebbülve a kettős gyó­nástól, Eszter megerősödve, hogy kezében tarthatta sorsának gyep­lőjét.

-    Azt hiszem, tévedsz! - csattant fel Marcsi hangja -, ami '69 nya­rán történt, azért hárman vagyunk felelősek. Mindenképpen hibást szeretnél találni. Pedig ismered: „Ha napba nézel és elveszted a lá­tást, szemed okold, ne a nagy sugárzást”, te mutattad meg nekem a filmet, amiben befejezésül elhangzott ez a mondat. Latinovits Zol­tán és Ruttkai Éva játszott benne. Segíts, mi a címe?

-    Jancsó Miklós Oldás és kötés - vágta rá a választ Eszter -, ha te engem is hibáztatsz, akkor mesélj csak szépen, mi történt? Hogy voltál képes megtenni?

LÉLEKCSAPDÁBAN XXII.