LÉLEKCSAPDÁBAN XXIV.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 
ami 2011-ben jelent meg.

Péter erőnléte napról napra javult. Remélte, az emlékei is ha­marosan visszatérnek. Rajta nem múlik, gondolta, órákat gyötörte agyát, hogy újabb emlékfoszlányokat bányászon elő a múltjából. A reggeli nagyvizit után megkérte Editet, segítsen meg­találni Esztert.

-    Beszélnem kell vele! - jelentette ki Péter, mint egy parancsnok.

-    Rendben, utánanézek, hogy mit tehetek. Itt ült mindennap,

amíg kómában volt. Ő vette észre, hogy ébredezik az eszméletlen­ségből. Annyit mondott, szüksége van egy kis időre, hogy átgondolja a múltat. Megígérte, hogy visszajön - magyarázta a fiatal rezidens.

-    Remélem, hogy segít, mert különben beárulom a fő dokinak, azt mondom megenged­te, hogy belessek a köpenye alá. Azt hiszem, a nagy tudású főnökét megüti a guta, ha ezt meghallja - nevetett pajkosan a férfi.

-    Jaj, de hazudós! - igyekezett felvenni a játék fonalát Edit. - Ugye nem venné a lelkére, ha kidobnának innen, vagy az öreg bevinne a szobájába és követelné, hogy neki is mutassam meg magam.

-    Na, azt már nem, szó sem lehet róla, hogy ő olyat lásson ma­gából, amit én nem. Az vért kíván. Kivétel, ha itt és most bevallja, hogy egyetlen férfira vágyott egész életében. Aki nem más, mint a szeretett főnöke.

-    Megsúgok egy titkot, ha nem mondja el senkinek - hajolt a férfihoz Edit -, ha Vázsonyi lenne az egyetlen férfi a világon, akkor inkább zárdába vonulnék.

-    Rendben, megértem - nevetett fel Péter -, azért, ha olthatatlan vágyat érez egy férfi után, akkor ne feledje a szobaszámom. Mindig egyedül talál. Amíg elgondolkodik az ajánlatomon, szóljon a tera­peutának, hogy vegyen soron kívül előre a mai nap, mert rengeteg dolog jutott az eszembe, ami közelebb vihet a megoldáshoz.

Edit elindult megkeresni Marosi Katát. Örült, hogy Pétert egyre jobb állapotban találja. Elhatározta, hogy este elbeszélget vele, hát­ha a férfi őt is beavatja a visszatérő emlékképeibe. Azt azonban nem tudta, hogy mit mondjon Eszterről. Látszott az nőn, hogy fáradt, ki­merült. A főorvostól időt kért, hogy összeszedje magát. Nem zavar­hatják. Katát a pszichiátrián a nővérszobában találta, ahol éppen a kávéját szürcsölgette.

-    Beszélhetnénk Köves Péterről - tért a tárgyra Edit -, szeret­ném megismerni annyira az esetét, amennyire lehet. Érdekel, mert még mindig gondolkozom egy pszichológusi diplomán.

-    Szia. Fogj egy bögrét, tölts kávét magadnak - biztatta barátsá­gosan Kata. Megvárta, míg a csinos rezidens elkészítette az italát

-  menjünk a szobámba, ott nyugodtan beszélhetünk -, belekarolt Editbe, mint egy bizalmas barátnő és a szobája felé irányította. He­lyet kínált az egyik fotelban, majd maga is elhelyezkedett a kedvenc foteljében - hallgatlak, mire vagy kíváncsi?

-    Valójában szimpatikusnak tűnt Péter és Eszter. Mégis úgy ér­zem, valami nagyon nincs rendben körülöttük.

-    Tudod, a terapeuta nem beszélhet arról, ami a páciens és közte elhangzik - komolyodott el Kata. Nem akarta megszegni a titoktar­tást, de kedvelte Editet, ezért segíteni akart neki, hamiskás mosoly jelent meg a szája szegletében - arról viszont beszélhetek, ami nem hangzott el. Főleg, ha nem mesélnem kell, hanem kérdezel.

-    Úgy tűnik, Kövesnek rengeteg nője volt, szerinted mi a vonzereje? Hazudós vagy szenzációs szerető?

-    Azt nem mondanám, hogy rengeteg nője volt, ha figyelembe veszed a korát. Nőtlen, bár Eszter olyan neki, mint egy feleség, akit ridegen tart. A csábereje az életfilozófiájában keresendő. Az életébe nem szólhat bele senki. Emberi kapcsolataiban mérhetetlenül önző, de a balesete megváltoztathatja. Egyébként pedig remek a humora és valljuk be, jobban néz ki egy átlagos magyar negyven körüli férfinél.

-    Aha - bólintott Edit, miközben kortyolt a kávéjából -, nekem is feltűnt, hogy szereti irányítani a dolgokat. A humora lenyűgöző, ha nem lenne majd húsz évvel idősebb, akkor lenne esélye nálam.

-    Doktornő, ugye nem mondod komolyan, hogy lenyúlnád az orrom elől ezt a pasit - húzta össze szemöldökét tettetett harag­gal Kata -, mindig hoppon maradok, pedig már ketyeg a biológiai órám.

-    Jaj, erre nem gondoltam, akkor tied a pasi - legyintett nagylel­kűen Edit -, cserébe az analízise érdekel. Ígérd meg, óvatos leszel vele, nem szeretném, ha néhány nap múlva a vállamon zokognál és ápolnom kellene a lelked. Hozzám különben is öreg - húzta el szá­ját, mint akinek savanyú a szőlő.

-    Köszönöm a nagylelkűséged, de lemondok róla én is. Megha­gyom őt annak, aki végig kísérte a simának egyáltalán nem nevez­hető életúton. Nem is értem, miért nem lett belőle valamilyen mű­vész.

-    Szerintem színésznek lett volna a legjobb - toldotta meg a mondatot Edit -, félre a tréfával, mert egész nap képes lennék így eljátszadozni, de tartok tőle, a főorvosomnál kihúznám a gyufát.

-    Hát, ahogy említetted a színészt, beugrott, ő tényleg művész. Életművész, aki még nem kapott vastapsot, ezért hajszolja a képzelt sikert. A főorvosodról pedig annyit, hogy egy kéjenc nyálcsorgató. Hogyan bírod ki napról napra az „enyém vagy” nézését?

-    Nem könnyű, de kiskoromban megtanították, egy nőnek tűrni és hárítani kell művészi fokon. Nem szokásom a dicsekvés, de neked elárulom, mindkettőt már majdnem professzori szinten gyakorlom -        mosolyodott el szégyenlősen Edit. - Majdnem elfelejtettem, hogy Péter kéri, vedd előre a mai napon, mert eszébe jutottak események a múltjából. Úgy fogalmazott, olyan dolgok ugrottak be, amelyek kö­zelebb vihetnek a megoldáshoz.

-    Hoppá! Ha hív, akkor megyek. Jó lenne, ha a rendőrök végre alátámaszthatnák a gyanújukat a vallomásával - állt fel a fotelből Kata.

-    Mielőtt elrohannál, lehet egy kérdésem?

-    Viccelsz? - kérdezte visszaereszkedve a fotelbe, jelezve, addig marad, amíg van mit megbeszélniük. - Hallgatlak, te szürke kisegér­nek álcázott hercegnő - mosolygott Editre.

-    Mi a véleményed? Szóljak Eszternek, hogy Köves látni szeret­né. Az imént kért, hogy kerítsem elő, mert beszélni akar vele. Nem akarok, olyat tenni, amivel elronthatom a munkád.

-    Köszönöm, hogy szóltál. Arra kérlek, ne keresd Esztert. Köves egyik alkalomról a másikra szépen fejlődik. Nem szeretném, ha kül­ső tényező megakasztaná a folyamatot. Eszterrel bonyolult a kap­csolatuk. Nem tudom, milyen viszonyban voltak, amikor a baleset történt. Látható, hogy a nő szereti a férfit, de mi feszül bennük, azt nem tudom. Lehet, hogy ma feltárja betegünk ezt a titkot is. Még egyszer köszönöm, hogy szóltál. Megyek, ha nem bánod.

-    Megyek én is, mert a főnök tényleg leharapja a fejemet - állt fel Edit és elindult az intenzív osztályra. Magában rendszerezte az elhangzott információkat. Nem számított nagyon másra. Elégedett volt az emberismeretével.

LÉLEKCSAPDÁBAN XXIII.