LÉLEKCSAPDÁBAN XXVIII.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 

ami 2011-ben jelent meg.

Eszter kicsit elfáradt a Marcsival folytatott beszélgetéstől. Moz­gásra vágyott, miután egykori barátnője magára hagyta. Elő­kapta a kerékpárját, de vissza is tette. Eszébe jutott Marcsi esete. S bár nem volt félős, de a története még mindig a hatása alatt tar­totta. Beköltözködött a szobába, gondosan behajtotta a zsalugátereket, bezárta az ajtót és az ablakokat. Gyertyát gyújtott, töltött egy pohár bort. Hosszan nézegette a gyertyafényben a vöröslő jófajta szekszárdi nedűt. Ajkához emelte a poharat, éppen csak a nyelvé­nek hegyére vett egy cseppet a borból és becsukott szemmel vár­ta, hogy az ízek szétáradjanak a szájában. Elsőnek a málnát érezte, majd a könnyű fűszereket vélte felfedezni. Bólintott, és szokásához híven kimondta gondolatait: „Igen, erre számítottam. Ez a bor el­mélkedéshez való, módjával fogyasztva.” Furcsán hangzott a kije­lentés, mivel nem volt nagy ivó, nem szerette a részegeket. Kortyolt a borból, majd hátradőlt, eszébe jutott Tamás. Sok mindent köszön­hetett a férfinak. Többek között a borkóstolásra is ő tanította. De ez volt a legkevesebb, amit kapott tőle. Gondolatai visszakanyarodtak '69 nyarához, amikor felutazott Nagylakihoz, mert úgy érezte, nem bír megmaradni a falujában.

Tizennyolc éves volt: tele vágyakkal és bizalommal, amit Péter és Marcsi semmi perc alatt lerombolt. Tamás egy híján húsz esztendő­vel volt idősebb nála. Eszterben kettős érzés alakult ki, felnézett a férfira, mintha az apja lenne. Nem jelentett súlyos lelki törést, ami­kor apja elhagyta a családot. Mégis jólesett néha egy férfi közelsége, akiben meglelhette az atyai biztonságot. A második érzéssel nem tudott mit kezdeni. Tamás a korkülönbség ellenére nagyon vonzó férfi volt. Igazi hódító típus, nyugodtan letagadhatott tíz évet a ko­rából. Esztert már az első alkalommal, amikor nála aludt, lenyűgöz­te a férfi választékossága, udvariassága. Amikor beszélt, egyszerű­en megállt az idő Eszter számára. Megbabonázta Tamás, vonzódott hozzá, amit eleinte magának sem szívesen vallott be. Érezte, hogy a férfi már nem gyerekként, hanem egyenrangú partnerként, nőként kezeli. Ez legyezgette a hiúságát. Eljátszott a gondolattal, hogy mi­lyen lenne ölelkezni Tamással. Meglepetésére nem érzett ellenszen­vet, sőt az érzést inkább vágynak lehetett nevezni.

Már fiatal lánykaként szokásává vált beleélni magát a helyzetek­be. Amit akkor érzett, meghatározta a viselkedését. A fejben leját­szott történetek segítették elkerülni a kényelmetlen eseményeket. A második estén, amit Tamásnál töltött, sikerült megtudnia, amire kíváncsi volt. Felkészült erre is, arra is a férfival kapcsolatban. Örült, amikor kiderült, hogy Tamás egyedül élt, de nem azért, mert a saját neméhez vonzódott.

Harmadik napjukon a férfi reggel elvitte vásárolni. Alkalmi ruhát vett neki, amitől zavarba jött, de Tamás meggyőzte, hogy az Operába nem mehet nyári szoknyában és blúzban. Azon az estén olyan világ­ba csöppent, amiről nem is álmodott. Csupa előkelőség és pártem­ber feszített az Operaházban. Többségük előre köszönt Tamásnak. Eszter látta szemeikben az elismerő irigységet, ami neki, a nőnek szólt. Megkönnyebbült, hogy Tamásnak nem kellett szégyenkeznie miatta. Félt, hogy annyira való az Operába, mint elefánt a porcelán­boltba. Soha nem járt még az eleganciát sugárzó épületben. Nem emlékezett már, milyen balettet láttak, de a táncosok mozgása le­nyűgözte. Mindig a táncot tartotta a legkifejezőbb művészetnek, ami szólhat bármilyen nyelven, mindenkinek ugyanazt jelenti. Hirtelen átvillant benne, milyen jó lett volna, ha szülei kislányként beíratják balettet tanulni. Az előadás után Tamás átvitte a Moulin Rouge-ba, amit abban az évben kereszteltek vissza Budapest Táncpalotáról a híres párizsi mulató nevére. Eszter késő éjszakáig táncolt Nagylakival, feloldódott a táncparketten. Különösen jó érzés volt belefeledkezni a férfi karjaiba, aki remek táncos volt. Éjfél elmúlt, amikor Tamás taxit rendelt. Miután elhelyezkedtek a hátsó ülésen megkérte a sofőrt, tegyenek egy éjszakai városnéző körutat. A Várban megál­líttatta a kocsit, kiszálltak és a Halászbástyáról nézték az alvó vá­rost. Eszter hozzábújt a férfihoz és megrészegedve az élményektől csókra kínálta ajkát. Utólag visszagondolva már tudta, mi történt. Kimondta hát: „Akkor tört rám a kapunyitási pánik.”

Úgy érezte, nincs már kinek és miért tartogatni érintetlenségét. Eszébe jutott, Péter milyen könnyen lemondott a neki tartogatott első éjszakáról, maga alá gyűrve Marcsit, amikor a vágy hajtotta. Nem akart bosszút állni, de már nem tartotta fontosnak szüzessége megőrzését. Tamás úgy csókolta, mint Péter, odaadással és vággyal telve. Visszaültek a taxiba és a Pozsonyi utat adták meg úti célnak. Türelmetlenek voltak, úgy érezték a lift nem akarja, hogy felérje­nek. Belépve az ajtón Tamás karjaiba kapta Esztert és egyenesen a vendégszobába vitte. Megállt a szobában és hosszan csókolta, már nemcsak az ajkát, hanem a vállát, a nyakát és mindenét, amihez hozzáfért.

-    Tegyél le! - kérlelte a férfit -, így nem tudok hozzád bújni.

Tamás az ágyhoz vitte, úgy helyezte rá a törékeny testet, mint egy virágszálat. Eszter odébb gördült a hatalmas ágyon.

-    Gyere ide mellém - mutatott a megüresedett helyre, ahol még a testének lenyomatát őrizte a takaró.

-    A férfi megoldotta a csokornyakkendőjét és mellé feküdt. Át­ölelte és lassan, mint aki nem biztos a dolgában vetkőztetni kezdte. Eszter nem tiltakozott, erre vágyott, amióta Tamás megcsókolta. Érezni akarta a kezének lágy érintését, simogatását az egész testén. A férfi óvatosan bontogatta a ruhából Eszter hófehér, szeplőkkel díszített testét. Ő is vetkőztetni kezdte Tamást. Végül úgy feküd­tek egymás mellett, ahogy a világra jöttek, pucéran, szégyenkezés nélkül. Kívánták egymást, de a férfi nem akarta lerohanni Esztert. Kényeztette, amíg könyörögni nem kezdett, halkan nyögdécselve: „Gyere, gyere. szeretném.” A következő percekben elsötétült a világ és meghasadt az ég, mennydörgött és földöntúli béke szállta meg testüket, lelküket. Eszter boldog volt, hogy végre nővé lett. Csodálkozott, hogy vágya nem csillapult, újra érezni akarta Tamást. Hozzábújt és csókolgatva a férfi mellkasát ébresztette fel újra a vá­gyát. Nem kellett sok idő, hogy ismét magában érezhesse őt. Hajna­lig szeretkeztek. Eszter késő délután ébredt. A férfi mellette feküdt és áhítattal nézte az ébredező meztelen lányt.

-    Mit csinálsz? - szólalt meg Eszter, mímelt dühhel a hangjában -, elviszed az álmomat? Nem tudod, hogy az alvót nézni nem sza­bad?!

-    Tévedsz - nevetett Tamás -, nem viszek el semmit. Inkább be­leírom a hajlataidat és a szeplőidet az emlékezetembe, hogy mindig itt legyenek velem.

-    Nem kell beleírnod, mostantól a tied. Birtokold és vigyázz rá. Vigyázz rám, felelősséggel tartozol értem. Részemmé váltál és ré­szed szeretnék lenni. Tied mindenem - kacagott Eszter széttárva karjait, hogy megölelje a férfit, aki magáévá tette az éjszaka.

Hálás volt Nagylakinak, amiért óvta, dédelgette és megtanítot­ta élvezni az együttléteket. Visszagondolva sem bánta meg, hogy odaadta magát. Szívesen maradt volna mellette, nem zavarta a korkülönbség. Szerelmes volt. Tamásban alig pár hónapnyi együttlét után felszínre került a birtoklási vágy. Nem akarta, hogy Eszter dolgozzon. Felajánlotta, állja a taníttatásának költségeit. Eszter hi­ába magyarázta, önállóságának ilyen mértékű csorbítása egyikük­nek sem szolgálhatja az érdekét. Kapcsolatuk hamar megromlott, mégis egy évig kitartottak egymás mellett. Tamás sem megtartani, sem elereszteni nem volt képes Esztert. Nem engedte, hogy a lány az életének teljesen a részese legyen. Megosztotta vele az ágyát, az asztalát, a szabadidejét, de a munkájáról nem beszélt vele. Eszter a kapcsolatuk elején még meg-megpróbált kérdezni, de Tamás ride­gen elutasított minden beszélgetési kísérletet, ami a munkájához kapcsolódott.

A feszültséget csak fokozta közöttük, hogy a családjaikat kizárták a közös életükből. Eszter nem akarta anyja tudomására hozni, kivel él. Ezt Tamás sem erőltette, bár Erzsébetet már régen nem kezelte. Kényelmes volt számára a helyzet, így neki sem kellett bemutatni Esztert a szüleinek. Az egyik vitájuk hevében Eszter a fejéhez vágta: „Nehéz lehet úgy élni, hogy bujkálnod kell miattam. Mit tennél, ha teherbe esnék? Letagadnád a szüleid előtt az unokájukat?” A férfi nem vette fel a kesztyűt. Tudta, Eszter igazat szólt. Kapcsolatuk ér­zelmileg kiüresedett, csak az ágyban találták meg a közös nevezőt. Mint két állat estek egymásnak, nemcsak örömöt, hanem fájdalmat is adva-kapva. Egy hosszú szeretkezést követően az ágyban marad­va Eszter törte meg a hallgatásukat.

- Meddig játsszuk még ezt? - kérdezte könnyes szemmel. - Mit szeretnél, Tamás? Van-e értelme, hogy kárt tegyünk egymásban szerelemmel leplezve. Elfogadtalak, amilyennek mutattad magad. Te mégsem tudsz elfogadni, amilyenre formáltál. Nő vagyok és sze­retlek, te mégsem vagy elégedett. Nem tudok mást adni, mint ma­gamat. Ha nem változtatunk, akkor mindketten elveszünk. A kap­csolatunk melléktermékeivé válunk és a szerelmünk nyomtalanul múlik el.

Tamás hosszan hallgatott. Nem gondolta, hogy Eszter ilyen mé­lyen átéli kapcsolatukat, és szembesíti a kifulladással. Mit mond­hatott erre? Talán az igazat - vetődött fel a férfiban, amit rögvest elvetett. Nem mondhatja ki őszintén a gondolatait. Múltja és jelene arra tanította, hogy az igazság kimondása a lehető legrosszabb vá­lasztás.

- Kérlek, hagyj magamra! Szeretlek, de nem tudom, mi törté­nik velünk - igyekezett oldani az első szavai okozta sokkot Tamás.

-  Nem akarlak elveszíteni, de bármit teszek, az a kapcsolatunkat rombolja. Te gyereket szeretnél, én társat. Neked jövőd van, nekem múltam. Félek, a kapcsolatunk nem működik. Akarlak minden pil­lanatban. Szeretném, ha a társam lennél, de nem lehetsz az. Menj, legyél boldog, szülj gyerekeket és emlékezz rá néha, hogy milyen jó volt együtt.

Eszter könnyei megállíthatatlanul folytak végig az arcán. Nem magáért sírt, hanem kettejükért. Megértette, Tamás lezárta a kapcsolatukat. Akkor nem tudott örülni. Úgy érezte, kidobták, megalázták, átgázoltak rajta. Szótlanul kelt fel a férfi mellől. Nem mosakodott meg, magával akarta vinni az illatát. Felöltözött, de Tamás nem szólt egy szót sem. Neki sem volt mondandója, szó nélkül távozott.

Néhány nap múlva éjszaka felcsöngetett Nagylakihoz. Felkínálta magát a férfinak, aki élt az alkalommal. Ez volt a búcsújáték kezde­te, amit néhány héten keresztül szenvedve élveztek. Eszter három hónap után rádöbbent, hogy értelmetlen, amit csinálnak. A kapcso­latuk végleg megrekedt a szexuális érintkezés szintjén. Többé nem jelentkezett Nagylakinál. Tamás sem kereste őt. Nem hallott felőle, amióta az útjuk szétvált.

LÉLEKCSAPDÁBAN XXVII.