2018. augusztus 25., szombat

SZÓTLANUL

Már több éve együtt utaztak a buszon,
még hétvégeken is. Nem beszélték meg, mégis mindig azonos buszra szálltak. A fiú a végállomáson szállt fel, a lány pedig három megállóval később. A fiú arra gondolt, a lány korábban kimegy a megállóba, hogy ne szalassza el a találkozást. Nem beszéltek csak nézték egymást. A lánynak centisre volt vágva a haja, a fiúnak pedig a válláig ért. Mindketten szőkék voltak, bár a lány nem természetes szőkének született. Vibrált körülöttük a levegő, mégsem tettek egy lépést sem a másik felé, csak nézték egymást. Szemük beszédesebb volt minden szónál. Már lassan öt éve tartott az utazós, szemezgető kapcsolatuk, amikor mindkettőjüket megérintette valami belül. A lány hirtelen elhatározásból megnyomta a leszállásjelző gombot a Margit-hídon a szigeti megálló előtt. Közben könyörgő pillantást küldött a fiúnak, aki mindent kiolvasott a lány szeméből. Hirtelen gombóc kezdett növekedni a torkában és hallotta a saját szívének zakatolását. Nem tudta mit tegyen, a lány egyértelműen üzent, hogy szálljon le vele, azonban félt. Félt, elrontja és elveszíti az évek óta jól működő szemkontaktus kapcsolatukat.
A félelemmel szemben pedig ott állt a vágy. Milyen lehet közelről belenézni a lány szemébe. A fiú már a vágy gondolatától megszédült. Meglepődve vette tudomásul a kellemes bizsergést, ami lassan szétáradt a testében és segített legyőzni a félelmet. Éppen idejében, mert a sofőr már jelezte, hogy záródnak az ajtók, amikor leugrott a buszról. Ekkor tudatosult benne, hogy végig egymás szemébe néztek a lánnyal, amíg vívódott magával. A lány kitárta karját, a fiú pedig szótlanul magához ölelte. Ajkuk összeért és mielőtt egy szó elhangzott volna, elvesztek a nyelvek csatájában. Elment már sok busz, ám őket nem zavarta semmi, továbbra is egymáshoz simulva ismerkedtek egymás szájával. Akkor hagyták abba a csókolózást, mikor ajkaik foghúzásra készre zsibbadtak. A lány kézen fogta a fiút és elindult a Margit-szigetre. A fiú szó nélkül vágyakkal telve követte. Gyakran összeakadt a szemük és vallomások százait osztották meg egymással hangtalanul. Egy-egy nagyobb platánnál megálltak a lány hátát a platánhoz támasztotta és folytatták a mélyebb ismerkedést. 

Az este nyújtogatta már sötétjét, mikor elindultak hazafelé. Továbbra sem szóltak csak a szemük csillogott elevenen. A fiú hazakísérté a lányt, arra számított, a kapuban még hosszan folytathatják egymás felfedezését. Ám a lány szomorúan nézett a fiúra és megrázta a fejét. Majd elkezdett kotorászni a táskájában és elővette a telefonját. Gyorsan gépelni kezdett, majd a fiúnak adta a teleírt képernyős mobilt: „Ne haragudj Drága, szüleim mindig lesik mikor jövők és kivel. Aggódnak, hogy némaságom miatt bajom eshet és nem tudok még kiáltani sem”. A fiú hosszan olvasta az üzenetet, majd pötyögni kezdett: „Add meg a számod, akkor bármikor írhatok, mivel beszélni én sem tudok”. Összemosolyogtak, a lány elővett egy tollat a táskájából és a fiú tenyerébe írta a számát. Nem beszélték meg a következő találkozót, hiszen az együtt utazásuk olyan kapocs volt, amit nem lehetett elszakítani.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése