LÉLEKCSAPDÁBAN XXX.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 

ami 2011-ben jelent meg.

Végül Paksot választottuk, mert Pétert ott alkalmazták az építőiparban. Nehéz, de boldog időszak követ­kezett számunkra. Paks - mielőtt megkezdődött a nagyberuházás -            egy csendes falucska volt. Az erőműépítésre és üzemeltetésére az ország minden tájáról érkeztek emberek. Péternek munkás­szállás járt, de oda én nem mehettem. A faluban kibéreltünk egy szoba-konyhás házrészt. Vizes volt és sötét, télen nem lehetett kifűteni, nyáron pedig fullasztó volt a hőség. Vettünk egy használt Trabantot, az volt minden vagyonunk. Zolitól azt a feladatot kap­tam, hogy hozzak létre Szekszárdon a cégnek egy kereskedelmi kirendeltséget. Zoli sem számított rá, milyen nagyszerű volt az ötlete. Az erőművet oroszok építették, sokan Szekszárdon laktak. Amint megismerték a cégünket számtalan megrendelést kap­tunk. Gyanítom, hogy még az erőműnek is szállítottunk, csak nem közvetlenül. Előbb kivitték az oroszok a megrendelt eszközöket, beépítették valamelyik gépükbe és visszaszállították, mint saját terméküket. Péter nehezen illeszkedett be, akárcsak gyerekkorá­ban az iskolába. Szigorú szabályok voltak az erőmű területén, akár egy laktanyában. Reggel hatra járt dolgozni, a busz fél hatkor in­dult, cserébe legkésőbb háromra hazaért. Délutánonként szívesen jött le a Duna-partra, ott hűsöltünk vagy a komppal átmentünk a túloldalra, ahol fürödni lehetett a folyóban. Boldogságunkat a száműzetésben még az sem zavarta meg, hogy Péternek havonta kellett a fővárosban jelentkezni a rendőrségen. Legtöbbször vele mentem, amíg ő a rendőrség vendégszeretetét élvezte, addig én Zolival találkoztam, megbeszéltük, mik a teendőim a következő hónapban. A Trabant hűségesen szolgált, Péter pedig szívesen énekelt a hosszú úton. Egy dalt különösen szeretett, megtanította nekem is. Sajnos nem hallhattam a KEX együttestől élőben, mert ’69-ben alakultak és ’71-ben feloszlottak. Nagyon megmaradt bennem a szöveg - kezdett bele a dalba Eszter:

KEX - Zöld-sárga   

(A címre kattintva meghallgatható a zene!)

„Zöld-sárga, zöld-sárga / Hangyák lejárata /

Tollasgyík szemében / áll egy kis leányka /

Darazsak harcolnak / Fogaik csattognak /

Halálos sebeket / Ejtenek eleget.

Bogarak elmennek, / röptükben zenélnek, / tölgyfának törzsében, /

hallgattam én őket/

A Holdra felnézek / ott rovarok nyüzsögnek, / fény felé repültek, / ott csendesen zümmögnek.

Hej, lányka, hej, lányka! / Szépségben nincs párja. /

Ha veled lehetnék, /mindent elfelednék.

Zöld-sárga, zöld-sárga, / tollasgyík szájába / került a leányka, /

nincs még egy órája.

Arcának bájával / Hangja lágyságával /

Engeszteli gyíkját/Hogy kerülje halálát / Halála közeleg / Országa megremeg /

Magyar volt a lányka / Magyar a hazája.

Hej, lányka, hej, lányka! / Éhes a sárkányka. /

Világnak harmada, / majdnem ő egymaga.

Katonák szájában / Ereim végei /

Úgy szívják véremet / Csak ebbe ne haljak meg!

Csak ebbe ne haljak meg! / Csak ebbe ne haljak meg!”

-     Ez nagyon szép - nézett rajongó tekintettel Marcsi. - Nem va­gyok egy túl okos nő, de nincs ebben a szövegben pár olyan rész, ami akkoriban kiverte a biztosítékot?

-     Sajnos nem ismertem a KEX együttest. Péter mesélt róluk, fan­tasztikus hangulatot tudtak teremteni minden koncertjükön. Olyan emberek mutatkoztak be velük, mint Cseh Tamás és Hobó. A szöve­geik tényleg lázítónak számítottak. Rájuk is szálltak a BM emberei, ezért a zenekar egyre kevesebbet játszhatott. Baksa Soós Jánost, az énekest, aki a motorja volt az együttesnek naponta figyelték. Meg­próbálták megölni, egy teherautóval akarták elgázolni a figyelői. Nem sok hiányzott, hogy tervük sikerrel járjon. Baksa Soós egy érzékeny művészember volt, aki szerette felhívni magára a figyel­met. Péter mesélte fantomlabdáztak az ötös buszon.

-     Mi az a fantomlabdázás? - kérdezett közbe Marcsi.

-     Egy pantomimjáték, amikor labda nélkül labdáztok - magya­rázta Eszter. - Baksa az egyik alkalommal eljátszotta, hogy a szerel­mét hívja fel egy utcai fülkéből, aki kiadta az útját. Ettől képzeletben kiborult, amit a pantomim eszközeivel mutatott meg. Két rendőr, aki megfigyelte, kiráncigálta a fülkéből és készülékrongálásért fél­holtra verték gumibottal.

-     Mi történt vele? - kérdezte aggódva Marcsi.

-    Baksa megértette a hatalom üzenetét és elhagyta az országot.          Talán igaza volt, sokaknak hiányzott - merengett el Eszter visszaemlékezve Péter elbeszéléseire.

- Jól éreztük magunkat Pakson, a száműzetés ellenére boldogok voltunk az albérletünkben. Egyik nap Péter azzal állított haza, hogy felkérték, vezesse az egyik brigá­dot az építkezésen, amolyan pallér munkakört ajánlottak neki. Meg­ígérték, ha megnősül, akkor lakást kap. Az erőműben dolgozóknak négyemeletes házakat építettek. Meglepő módon a szokásos panel­házaktól eltérően ötletet vittek a tervekbe. A konyhákat étkezősre alakították, aminek az ablakai a földig értek. Kiugró erkélyt kapott minden lakás. Olyan volt, mintha nem Pakson, hanem valamelyik nyugati országban épültek volna. Péter unszolt, mondjak igent, egy házasság nem a világ. Ekkor megszólalt bennem a vészcsengő. Kér­tem, hagyja abba a magyarázgatást, nem érdekel a lakás. Nem azért fogok feleségül menni valakihez, mert lakást kínálnak neki. Péter megsértődött. Akkor mondta először és utoljára, hogy csalódott bennem, mert nem őriztem meg az érintetlenségem neki. - Eszter elhallgatott, megfogta a teásbögrét, kortyolt belőle.

- Nagyon felhá­borodtam, de kettőnk közül mindig én voltam a higgadtabb, ezért nem szóltam. Ma már nem hagynék annyiban egy ilyen szemrehá­nyást. Te mit tettél volna a helyemben? – kérdezte Marcsit.

-     Ez nem ér, Eszter, én a helyedben ugyanazt tettem volna, mint amit tettél. Az ember mindig azt teszi, amit tud, amire képes. Akit váratlanul ér a farkasok támadása, az belehal vagy túléli. Az utóbbi esetben tudni fogja, legközelebb mit kell tenni. Nem hiszem, hogy a tanácsok a tapasztalatok helyett segíthetnek az életben - hárította el az ítélkezést Marcsi.

-     Már megint igazad van. Miért látod ilyen tisztán a dolgokat?

-     Mert ezek a te dolgaid, elfogult vagy magaddal, az életeddel szemben. Soha nem fogsz tisztán látni a dolgaidban. Hacsak nem élsz érzelem nélkül. Ismerlek, veled ilyen nem fordulhat elő - ka­cagott fel Marcsi. - Ne keseredj el, az érzelmesség az egyik legna­gyobb erényed.

-     Köszönöm a biztatást - hunyta be a szemét egy pillanatra Eszter, mielőtt folytatta volna a történetét. - Éjszaka hátat for­dítva aludtunk. Reggel, amikor Péter elment dolgozni beültem a Trabiba és kétségbeesve száguldoztam Zolihoz. Ő volt, akire minden esetben számíthattam. Kirángattam egy tárgyalásról. Kértem, segítsen dönteni, mert egyedül képtelen vagyok. Zoli annyit mondott: „Egy vörös démonnak tudnia kell, hogy tartó­san nincs mit keresnie Pakson. Maradj, amíg a szíved diktálja, de egy perccel sem tovább. Emlékszel, miként szerezték a honfogla­lók Magyarországot egy fehér lóért? Ez járjon az eszedben, ami­kor azon gondolkodsz, hogy egy paksi lakásért feladod magad.” Mire visszaértem Paksra egy levél várt a szobaasztalon. Amiben a következő állt: „Eszter, nekem kell az a lakás. Legyél a feleségem, hogy teljesüljön a vágyam. Ma nem jövők haza, gondolkozz! Péter” Fél éjszaka gondolkoztam, mit tegyek. A másik felében pedig azon, hogy megvárjam Pétert, vagy hagyjak neki egy levelet.

-     Megvártad, fogadjunk! - tippelt Marcsi.

-     Nyert, megvártam, bár ne tettem volna. Péter nem bízott sem­mit a véletlenre. Magdival állított be az albérletünkbe. Még fel sem ocsúdtam a hideg zuhanytól, hogy Magdi eljött, amikor Péter egy jól irányzott kérdéssel eldöntötte a jövőnket: „Gondolkoztál, ki­csim? Mert Magdi szívesen hozzám jön, hogy megkapjam a lakást.” Soha nem trágárkodtam, de akkor kiszakadt belőlem: „Baszd meg, Péter!” Utána egyetlen szó se hagyta el a számat, fogtam ma­gam, beültem a Trabiba és elhajtottam. Még a visszapillantóból lát­tam, hogy Péter kirohan az utcára és lemondóan legyint utánam. Később megtudtam a főbérlőnktől, Péter tényleg elvette Magdit, sima polgári esküvőt tartottak. Egy hónapon belül megkapta a lakást. Fél évig sem éltek együtt és Magdit kirakta az utcára. Szerencsétlen lány, nem mert visszamenni a faluba. Ott maradt Pakson alkalmi partnere­ket keresett ételért, italért és szállásért árulta magát.

LÉLEKCSAPDÁBAN XXIX.