aki mindennapi társam jóban-rosszban. Ismeri a rigolyáimat, én is az övéit. Egy srófra jár az agyunk, éjjel is egyszerre ébredünk – ha mégsem, akkor felkeltjük egymást –, hogy olyankor is egy-egy kedves simogatás élményétől megnyugodva folytassuk az alvást reggelig. Szeretünk együtt sétálni, meg-megállva nézelődni, eszmét cserélni a szembejövőkkel, esténként eldörmögni, majd gyorsan álomba szenderülni, hogy ne halljuk egymás horkolását. Mondhatom, összecsiszolódtunk a hosszú évek alatt. Egymásra nézve gyakran felidézzük a fiatalabb éveinket, amikor még örömmel hemperegtünk a tavaszi mezőkön a friss fűben. Ma már tudom, fiatalság bolondság. Igen, akkoriban szabadon csángáltunk, mára megkopott a hév, és legtöbbször beérjük, hogy visszagondolunk a régi időkre. Panna szemében néha még felcsillan ifjúságunk duhaj estéinek emléke. Ilyenkor szeme körül élénkebb lesz a rajzolat, mintha szemceruzával ráerősített volna. Valamikor a Gesztenyéskert volt a napi találkahelyünk. Szinte minden padot ismertünk és tudtuk melyik bokor alá nem szabad bemászni, mert ott csúnya dolgokat találunk. Ma már messze van a Gesztenyés, de milyen jó lenne, ha itt a jelenlegi lakhelyünkön is találhatnánk öregkorunknak megfelelő játszóteret. Mert bár Panna és jómagam is felszedtünk jó néhány kiló felesleget, ettől függetlenül a társasági élet pórázmentes szabadsága hiányzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése