... Húsz-harminc esztendősen nem érezte, hogy hiányzik a gyerek az életéből? Szerintem mostanában éleződik ki az a kérdés, hogy nem hiányzik-e a család. Miért hiányozna, hiszen családban nőttem fel, gyerekekkel játszottam.
Az én világomban természetes volt, hogy pap akartam lenni. Sosem merült fel bennem, hogy ez a hivatás lemondással jár...
– Kezdjük a beszélgetést Kapuvárnál. Itt született 1937-ben, a második világháború kitörése előtt két esztendővel. Mennyire vetett árnyékot gyermekkorára a háború?
Átéltem a németek visszavonulását, majd megtapasztaltam az orosz csapatok „felszabadító” tevékenységét. Megtanultam, hogy mit jelent a zabrálás: az oroszok így nevezték a fosztogatást.
Alaposak voltak, mindent felkutattak, pedig a disznóölés után szüleim gondosan elrejtették a félkész és a feldolgozott húsokat. Ám az oroszok tudták,hogy a paraszti világban, mit hol kell keresni. Amit megtaláltak, azt rögtön el is vitték. Láttam, amikor az eltulajdonított kerékpárról levágták a gumit, mert nem tudták, hogy mire való. Úgy gondolták, hogy az csak nehezíti a mozgást. Nyilvánvalóan a sztyeppékről idekerült katonák még nem láttak kerékpárt, ezért próbáltak minden felesleges sallangot eltávolítani róla. A gyermekként átélt háborúról tulajdonképpen csak ennyire emlékszem. Kapuváron, a szülői házban gimnáziumi éveim végéig éltem. Szerettem az ottani általános iskolát, mert a polgári iskola tanárainak javarésze minket is oktatott. Ennek köszönhető, hogy nem az akkori általános iskolai szinten követeltek tőlünk. Máig jó szívvel emlékszem a magyar, a kémia és a matematika tanáromra. Később, a középiskolában éreztem, a pedagógusaink. Nekem nem voltak kiemelkedő képességeim, csak nagyon biztos alapjaim.
– Egyedüli gyermekként nőtt fel?
Nem. Hárman voltunk testvérek, húgommal és öcsémmel.
– Tartják a kapcsolatot?
Sajnos nem, mindkét testvérem meghalt már. Előbb a húgom távozott hatvanhárom esztendősen
2003-ban. Két fiúgyermeket nevelt fel, ők viszik tovább a családi vonalat. Az egyik unokaöcsém
Bécsben él a családjával, ő örökölte meg a szülői házunkat. A másik Kapuvár mellett, Baboton gazdálkodik. Pali öcsém 2010-ben halt meg Bécsben, ahol huszonöt esztendeig volt plébános.
– Ő is a papi hivatást választotta?
Az öcsém másfél évvel később született, mint én, és tőlem függetlenül választotta a papi hivatást.
Még ha akartam volna, akkor sem tudtam befolyásolni, hiszen 1956-ban érettségiző diákként kicsit
aktívabb volt az átlagnál. A forradalom leverése után, amikor kiderült, hogy a hozzá hasonló fiatalokat a hatalom összeszedi, akkor elmenekült nyugatra. Innsbruck környékéről érkezett a hír, hogy Palit felvették kispapnak, leérettségizett, szeptemberben jelentkezett szeminaristának, októberben pedig Rómába küldték folytatni a tanulmányait. Látja, az otthoni hatás búvó patakként ott volt az ő életében is.
– Legközelebbi világi hozzátartozói ezek szerint az unokatestvérei?
Igen. Nagyon szép famíliánk van. Édesapámék heten voltak testvérek, édesanyámék pedig hatan.
Így szép számban vannak unokatestvérek a családban. A rendszerváltozást követően Pali hazajárhatott Bécsből, akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy évente egyszer összehívjuk a család életben maradt tagjait. Szüleink, sőt testvéreik sem éltek már akkor, és az unokatestvérek közül is elmentek néhányan. Így elhatároztuk, hogy minden esztendőben, tél végén familiáris misét mondunk Kapuváron. Ilyenkor imádkozunk a halottainkért és erősítjük az összetartozás gondolatát.
A szentmiséket követően vacsorát rendezünk, ahol nem az evésen van a hangsúly, hanem az együttléten. Pali halálát követően egyedül tartottam meg a szokásos családi misét. Legutóbb az aranymisém alkalmából hívtam vendégségbe Kapuvárra a famíliát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése