újságíró dolgozik a médiában, akiknek a legfontosabb a nemzet. Ebben kellene gondolkodnunk, amiben
minden pártnak meg kellene egyeznie.
A nemzetet nem sajátíthatja ki csak egyetlen párt.
Amikor azt mondom, nem szimpatizálok egy-egy párttal, annak nincs más oka, mint nem érzem bennük az elkötelezettséget
a nemzet iránt.”
Megosztó vagy bevonzó személyiségnek tartja magát?
Bevonzó és megosztó is vagyok. Általában bevonzom az embereket, még olyanokat is, akik nem értenek teljesen egyet velem. Ők is leülnek mellém és keresik a kapcsolatot. Közben meg is osztom őket. Mikor eljöttem a rádióból, akkor merték elmondani a közvetlen kollégáim, hogy féltek tőlem, mert szigorú voltam... ...A tunyaság zavart, a lustaság bosszantott, a sodromból pedig az hozott ki, ha valaki nem fogadta el a szakmai útmutatást. A pontatlanságot pedig ki nem állhattam, ha péntekre ígértek egy anyagot, akkor annak péntekre nálam kellett lennie....
Perjés Klára életének legfontosabb helyszíne Székesfehérvár, a királyok városa. Klára, Perjés László és Bubb Jolán harmadik leánygyermeke 1947. június 11-én látta meg a napvilágot. Életre szóló útmutatást és szeretetet a polgári értékrend szerint élő, mélyen hívő katolikus szüleitől kapta, ami meghatározta világnézetét. Az ’56-os forradalom leverését követő megtorlások közvetlen érintették a családját, édesapját börtönbe zárták, nővérei nem tanulhattak tovább. Ennek ellenére gondolatai még ma is vissza-visszakanyarodnak a gyermekkora szeretett színhelyeihez. Mi sem bizonyítja jobban a kötődését a városhoz, mint az a visszatérő álma, amely háromszor kisértette meg, viszont a harmadik alkalmat követően hiába szerette volna, többet nem jelent meg az álombéli kísérője, a kőoroszlán. Jelentheti ez azt, hogy a hosszú évek alatt, amit távol töltött Alba Regiától, otthonra talált Budaörsön?
Székesfehérvárhoz jobban kötődöm, mint bármelyik másik városhoz, ahol valaha is megfordultam. A Fehérvárhoz kapcsolódó álmom elkísért Győrbe, Pécsre és Budapestre. Budaörsre érve már nem álmodtam újra, itthon vagyok. Az álmom mindig úgy kezdődött, hogy esteledett és én ott álltam a kivilágított téren, amit ma Városház térnek neveznek – ahol az oroszlánok tartják az országalmát – jobbra tőlem a Romkert és a Püspöki palota. Nézegettem az oroszlánokat és egyszer csak az egyik kőoroszlán megmozdult, és kilépett az Országalma alól, hosszan rám nézett. Ha ébren ilyen történne, nagyon megijednék, de az álmomban nem féltem az oroszlántól, mert végtelen nyugalmat árasztott. Egyszer csak hátat fordított és elindult, majd visszanézett rám – akkor jöttem rá, azt akarja –, hogy kövessem. Gyerekkorom összes színterén végigvezetett. Lementünk a Széchenyi utcába, ahol laktunk. Akkoriban Székesfehérvár mezőváros volt és az utcánkat macskakővel burkolták. Ma is hallani vélem a lovaskocsik jellegzetes hangját, amint a lovak patkói csattogtak a köveken. A lovaskocsikról azóta is Fehérvár jut eszembe. Bementünk a házunkba, átvágtunk az udvaron, elől az oroszlán, utána néhány lépéssel lemaradva én. Elmentünk a lakásunk előtt, a szomszéd Bella néni ajtaja előtt és a szemben lévő Hegedűs Manci néni – a volt háztulajdonos – otthona mellett. A hátsókert kivezetett a Hosszúsétatérre, a kapu nem volt bezárva, az oroszlán zavartalanul kisétált az udvarból, én pedig ballagtam utána a Stop kávézóig. Mi gyerekek gyakran mentünk ki a kávézóhoz, mert ott vezetett a Budapestet Balatonnal összekötő út, ott álltak meg a hírességek egy kis pihenőre. Ott láttam először Gábor Miklóst és Ruttkai Évát élőben. Emlékkönyvemben még mindig megvannak az aláírások Bessenyei Ferenctől és Bara Margittól. ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése