2017. június 6., kedd

KÖTŐDÉSEK II. - dr. Kovács József Lászlóval beszélget Várhegyi István

„Mert tanulni kell, és az életben mindenkor helyt kell állnunk!”

– Hogyan fogalmazná meg a hitvallását?
– Erre a kérdésre válaszolva segítségül igézem és idézem Mécs László, premontrei szerzetes, költő versének sorait: 

„Én a tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak...
...rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak
mindenre, visszamosolyogjak az Istenre.”

(Mécs László – A gyermek játszani akart, Üveglegenda 1930)

– A nagy gazdasági világválság végéhez közeledett, amikor 1932. október 22-én
megszületett Sopronban. Milyen családba érkezett a kis Jóska?

– Kovács István nagyapám kanász volt, amit a hivatalos papírokba szemérmesen sertéspásztornak jegyeztek be. Egy szép faragott bot maradt tőle, melyet 1945-ben sodort el, ragadott ki lakásunkból a történelem.
Amikor 
egy év múlva megláttam egy öregember kezében, szégyelltem kivenni belőle. Pedig ez volt az egyetlen darab, ami megmaradt fúrófaragó
pásztorember öregapám kezéből! 
Én még láttam nagyapám besüppedt sírdombját gyermekkoromban, Ivánban. Apám Egyházashetyén látta meg a napvilágot 1899-ben, Berzsenyi Dániel úr neves falujában. Kovács István sertéspásztor és Pintér Erzsébet fia az óda-költő Dani uraság halála után hatvanhárom évvel született. Ez az Egyházashetye sem lehetett hosszú idejű tartózkodási helyük, mert Öregapám, ha megharagudott, már mondta is fel a szolgálatot, vagy őt küldték el. Kemenesaljáról vezetett az út Sopron megyéig. Apám addig ment a családdal, amíg meg nem ragadta a kiválás, a kiszakadás szelleme. A fennmaradt történet szerint, amikor apám elmondta apjának, hogy nem áll szándékában paraszti munkát végezni,
István nagyapám annyira megharagudott a fiára, hogy a „vasvellát” vágta utána búcsúzóul.
Apámat, azonban annyira érdekelték a gépek, hogy ment a maga útján. Állítólag
egy cséplőgép alatt aludt a hangos elválásuk után. Aztán az útja Sopronba vezethetett a Seltenhofer Harangöntődébe. Apámnak kilenc testvére volt, én csak az öccsét, Pista bácsit, és két húgát, Ilka és Róza nénit ismertem. Húgának, Ilka néninek kilenc gyermeke született Iványi Grünwaldék
Viszta-majorjában, ahol uradalmi cselédként mélyszegénységben éltek. Bárhogy szégyellem, alig néhány unokatestvéremet ismerem Viszta-majorból. Szétszaladtak a világ minden tája felé, a szép Ilus hajdani munkaadója
cselédlánya volt, de már annak feleségeként került ki az Államokba. Róza nénémnek, apám legkedvesebb húgának, és Pista bácsiéknak
csak két-két gyereke született.


#istevean #konyvistevean




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése