LÉLEKCSAPDÁBAN XIII.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 

ami 2011-ben jelent meg.

Eszter Péterrel 1966 nyarán találkozott először. A fiú első látásra meg­tetszett neki, sokat álmodozott róla. Szülei válása után azonban befelé forduló, a fiúktól tisztes távolságot tartó lánnyá vált. Fiú barátai voltak ugyan, de senkit nem engedett magához túl közel. Vigyázott, hogy az ő szívét ne törhesse össze egyetlen férfi se. Irigykedve figyelte Évát, akinek sikerült Pétert magába bolondítania. Női ösztöne azt súgta, hogy nem lesz hosszú a kapcsolatuk. Nem csodálkozott, amikor megtudta, hogy a következő nyárra Éva elment a közeli városba dolgozni. Péter pedig majd egy hónapig kerülte a társaságot. Azon a nyáron csak figyelte a fiút, amikor Zsuzsával barátkozott, incselkedett. Egy évvel később megkérdez­te tőle, nem zavarta, hogy Zsuzsa több mint egy fejjel magasabb volt nála. Péter annyit válaszolt vállat vonva: „az ágyban minden nő egyforma magas.” Esztert megbotránkoztatta a fiú kijelentése, de magában igazat adott neki. A 67-es nyár Eszternek hasonló volt az előzőkhöz, azaz eseménytelenül telt el. A 68-as év nyara viszont mintha kárpótolni akarta volna, rengeteg meglepetést tartogatott számára. Péter szinte új emberként jelent meg az ártérben. Meg­komolyodott, sokat beszélt a politikáról. Eszternek tetszett a fiú új oldala. Péter az ártérbe minden alkalommal magával cipelte legújabb szerzeményét a hatalmas táskarádiót. Vasárnaponként együtt hallgatták Komjáthy György „Csak fiataloknak” című mű­sorát. Péter hétköznaponként előszeretettel hallgatta a Szabad Európa Rádió adásait, amiből gyakran dobott be témát a társa­ságnak. Feri nem nézte jó szemmel, hogy a barátja a kapitalizmus szócsövét hallgatja. Először csak négyszemközt kérte Pétert, hogy ne hallgassa ezeket a hazaárulókat. Péter újra és újra megpróbál­ta meggyőzni barátját, hogy Magyarországon a kommunisták bor­zalmas tetteket hajtottak végre. Vérbe fojtották az 56-os szabad­ságharcot. Biszku Béla belügyminisztersége alatt ezerkiláncszázötvenhét és ezerkilencszázhatvanegy között több száz embert ítéltek halálra és végeztek ki. Péter egyszer elvesztette a türelmét és Ferinek szegezte a kérdést.

-    Tudtad, hogy az utolsó ’56-os elítéltet, Nickelsburg Lászlót '61-ben végezték ki. Előtte évekig tartották a siralomházban - döbbent csend támadt a társaságban. Már mindegyikük találkozott a halál­lal, de azt egyikük sem tudta, hogy miközben ők önfeledten játszot­tak, addig emberek százait végezték ki. - Tudod, hogy apád feladata meggyőzni a téeszbe kényszerített parasztokat, hogy a közösbe vitt földjeikkel a proletárdiktatúrát szolgálják, amire büszkének kell lenniük.

-    Mit képzelsz! - vörösödött el Feri arca -, apámat a cselédsor­ból emelték ki az elvtársak. Az ellenforradalmárokért pedig kár a könnyet hullatni - vágott vissza Feri.

-    Azért, mert most kiszolgáljátok a hatalmat, ne gondold, hogy valaki is megveregeti majd a vállatokat - legyintett Péter -, értsd már meg végre, apád és te is áldozata vagy ennek a rend­szernek. A többieket nem kell győzködnöm, mert tőlük minde­nüket elvették.

-    Elég volt, nem hallgatom ezt tovább. Ajánlom neked, ne halljam többé, hogy dicsőíted az ellenforradalmárokat, és rosszat szólsz az elvtársakról. Különben megnézheted magad - fenyegette meg Feri Pétert. A társaság döbbenten hallgatta a két fiú szópárbaját. A több­ség Péternek adott igazat, de nem mertek nyíltan szembeszállni Fe­rivel. Eszternek tetszett Péter tájékozottsága. Amikor Feri elment, megkérte Pétert meséljen még.

-    Ha van valaki, akit zavarnak a tények, menjen most haza. Nem célom, hogy ellentéteket szítsak, de az igazság megismeréséhez min­denkinek joga van - várt egy kicsit Péter, de senki nem indult el -, nagyszerű dolgok történnek a szomszédos Csehszlovákiában. Az otta­ni kommunisták felismerték, hogy nem jó irányba haladtak eddig. Év elején leváltották a párt vezetését és Alexander Dubcek lett a párt fő­titkára - mindenki tátott szájjal hallgatta a fiút, aki egyre jobban bele­melegedett az események ismertetésében. - A csehszlovák társadalom többsége kiállt a reformok mellett. Az oroszok nem nézik jó szemmel a történéseket, elképzelhetetlennek tartják a cenzúra enyhülését, és a többpárt-rendszer bevezetését. Ha a cseheknek sikerül végig vinniük a változásokat, akkor nekünk is lesz esélyünk, a változtatásra.

-     Szerinted van esélyünk, alig tizenkét esztendővel '56 után - kérdezte Eszter -, nem hallottam még senkit nyilvánosan beszél­ni az ötvenhatban történtekről. Honnan veszed a bátorságot, hogy szóba hozd? Nem félsz, hogy Feri szól az apjának, aki feljelent?

-     Nem félek Feritől, de beszélek vele. Aranyos vagy, hogy aggódsz miattam - köszönte meg Péter. - Nem lehet, hogy mindenki hall­gasson. Eszter, te tudod, a fővárosban még a székely himnuszt sem ismerik a fiatalok, az idősebbek, pedig úgy tesznek, mintha nem is tudták volna. Néprajzkutatónak készülők, ezért különösen fáj, hogy hazugsággal tömik tele a fiatalok fejét. Nekem az a dolgom, hogy ne hagyjam a múlt emlékeit elhomályosodni.

Az este alattomosan ereszkedett le a Zagyva-parti ártérre. Álta­lában korábban hazaindultak, még mielőtt a békák rákezdtek volna a koncertjükre. Azon a napon viszont javában tartott a békakoncert második felvonása, amikor szedelődzködni kezdtek. Eszter legyőz­ve tartózkodását, megkérdezte Pétert, hazakísérné-e. A fiú megle­petését palástolva, bólintott. Együtt indultak a gátra kerékpárjukat maguk mellett tolva.

-    Honnan tudsz te, ennyi mindent a csehekről - kezdte faggatni Eszter a fiút.

-    Amióta megkaptam a táskarádiót, szinte mindig a Szabad Eu­rópát hallgatom. Sok mindent mondanak, amit itthon elhallgatnak.

-    Nem félsz, hogy lebuksz?

-    Néha vannak rossz érzéseim, de nem félek. Nem tudom, te mi­ként látod a világot? Nekem nem tetszik, hogy semmit nem tehetsz, mert rögvest megjelenik nálad a politikai endőrség. Nem tudom elfogadni, hogy '56-ot ellenforradalomnak nevezik. S a legborzal­masabb, hogy Kádárék behívták az oroszokat ideiglenes tartózko­dásra. Ám amint látom, ők véglegesnek gondolják.

-    Pszt, ne beszélj ilyeneket. Ezért hosszú évekre bezárnak.

-    Bezárnak, hát zárjanak. Akkor legalább a barátaim tudni fog­ják, hogy vannak politikai foglyok Magyarországon, amit a párt al­jas imperialista rágalomnak nyilvánít - kacagott Péter. - Nézd, ha a cseheknek sikerül végig vinni a reformjaikat, akkor meglásd rövid időn belül itt is változások lesznek. S talán a gyerekeink, vagy az unokáink már egy szabad világban nőnek fel. Ez az, amiért megéri vállalni a kockázatot. Különben is tőled nem kell tartanom. Igaz?

-    Tetszenek a gondolataid. De ez nem bátorság, hanem merész­ség. Ennek ellenére, ha bajba kerülnél, biztos segítenék neked. Kö­szönöm, hogy bízol bennem. Viszont Ferivel vigyázz! Néha sajná­lom szegény fiút. Bármit hajlandó lenne megtenni, hogy kikerüljön a szegénységből. Ám, nem jó úton jár. Emberileg egy roncs lesz be­lőle néhány évtizeden belül - komorodott el Eszter egy pillanatra. Nem akart szomorkodni, ezért gondolatait inkább másfelé terelte.

-    Megkérhetnélek, hogy hozd majd le a rádiód az ártérbe, amikor a táncdalfesztivált közvetítik. Nagyon szeretném, ha az Illés nyerné meg, és jó lenne együtt izgulni értük. Szereted őket?

-    Óh, az Illést! Lehet nem szeretni? Mesterien játszanak és a szöve­geikre is érdemes odafigyelni. Remélem, megnyerik a döntőt. Hall­gassuk együtt az elődöntőket is. Kár, hogy ilyen hamar hazaértünk. Szeretném, ha holnap is beszélgetnénk. Sok minden közös bennünk. Jó éjszakát! - mondta Péter és mielőtt Eszter tiltakozhatott volna egy puszit adott az arcára.

A sötétnek köszönhetően, a fiú nem láthatta, hogy Eszter bele­pirult az érintésbe. Nagy levegőt vett, és hirtelen elhatározással ő is lehelt egy puszit Péter arcára, majd sietősen megfordult és belé­pett a kapun. A kerítésen túlról visszafordult és integetett Péternek. A fiú fütyörészve pattant kerékpárjának nyergébe és vadul tekerve elkarikázott a sötétben. A távolodó dallam belopta magát Eszter fü­lébe és még akkor is hallotta, mikor Péter már régen hazaért.

Attól a naptól kezdve Péter minden este hazakísérte a lányt. Gyakran csináltak külön programokat a többiek nélkül. Ismerked­tek egymással és az érzéseikkel. A fiú Eszterrel szemben képtelen volt a másoknál jól bevált taktikáit alkalmazni. Örült, hogy elkez­dődött közöttük valami, nem akarta elriasztani a lányt. Egy hó­napja már, hogy együtt töltötték szinte minden percüket, de még a kezét sem merte megfogni. Eszter nem értette, mi lehet a gond. Jól megértették egymást. Ugyanazokat a regényeket, verseket és filmeket kedvelték. Ám az esti búcsú puszin kívül Péter nem kez­deményezett semmit. Többször eszébe jutott, hátha nem tetszik a fiúnak. Végül úgy döntött, hogy kiugrasztja a nyulat a bokorból. Rávette Pétert, utazzanak fel Pestre a hétvégén, mert szombaton az Illés játszott a Várklubban. A fiú boldogan egyezett bele az uta­zásba. Örömmel újságolta Eszternek, hogy szülei elutaztak, így nyugodtan alhatnak a Frankhegyen a házban. Mindketten türel­metlenül várták a szombatot. Felutaztak, meglepetésükre nem az Illés együttes, hanem az Echo játszott. Ez azonban cseppet sem vette kedvüket. Vidáman várták ki a sorukat, hogy bejussanak. Bent akkora volt a tömeg, hogy Eszter akaratlanul nyúlt Péter ke­zéért, hogy el ne veszítsék egymást. Szorosan összebújva hallgat­ták a színpadon játszó Echo együttest. Ringatóztak a zene ütemére. Eszter érezte, hogy Péter meg-megrezdül, amikor a tömeg annyira összenyomta őket, hogy a mellei hozzányomódtak a fiúhoz. Na­gyot dobbant Eszter szíve, amikor felcsendült a „Gondolsz-e majd rám” című dal. A közönség együtt énekelte a zenekarral a szöveget. „Gondolsz-e majd rám, Ha elmúlt az éjjel Minden álmunkat a hajnal tép széjjel” részhez érve ösztönösen fordultak egymás felé, és a szám végéig összeforrt az ajkuk. Tudták, hogy új időszámítás kezdődött az életükben. A koncert után az utolsó busszal kimentek Budaörs­re, és kéz a kézben baktattak fel a Frankhegyre. Nem zavarta őket a sötét. Aznap este a sokszor ismétlődő csókok miatt majd három órába telt mire a házhoz értek. Jóval elmúlt már éjfél, de egyikük sem volt álmos. A meleg nyári éjszakát kihasználva hajnalig ültek a teraszon, hallgatták az erdő neszeit és ismerkedtek egymás csókjai­val. Péter nem akart visszaélni a helyzettel, hogy Eszter odaadóan simult hozzá. Aznap nem beszéltek, a szájuk csak a másik felfede­zését szolgálta. Eszter boldognak érezte magát. Péter pedig büszke volt. Már derengett az égalja, amikor megfogta a lány kezét, beve­zette a nappaliba, a kihúzható kanapéra fektette, betakarta és mellé feküdt. Eszter megkereste a fiú kezét és mély álomba merültek.

LÉLEKCSAPDÁBAN XIII.