LÉLEKCSAPDÁBAN XVIII.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 
ami 2011-ben jelent meg.

A következő napokban az ártérben heverészve a különböző rádióadókon vadászták a győztes dalt, hogy minél jobban a fülükbe másszon a dallama. Augusztus 21-én Péter sápadtan, feldúltan érkezett Eszterék kapuja elé.

-    Mi történt veled? - kérdezte Eszter aggódva.

-    Szörnyű dolog történt az éjjel - kesergett dühödten Péter -, mindig tudtam, hogy az oroszok csatlósai vagyunk. De azért ezt nem hittem volna. Éjjel a Magyar Néphadsereg katonái bevonultak Csehszlovákiába.

-    Honnan veszed ezt a badarságot. Akkor most hadban állunk a csehekkel - szörnyülködött Eszter.

-    Nem, nem. Hadban állásról szó sincs. A magyar és az orosz harckocsik ellenállás nélkül bevonultak Felvidékre. Nem gondoltam volna, hogy '56 után magyar katonák képesek lesznek fegyveresen bevonulni egy szomszédos országba.

-    Kérlek, ne beszélj erről másoknak. Feri talán feljelentene. Nem akarom, hogy bajod essen - kérlelte Eszter könnyes szemmel a fiút.

-    Te drága, ne félts már annyira! - húzta magához a lányt oltalmazón -, nem fog feljelenteni. Szerencsétlen fickó. Megígérem, hogy a jelenlétében nem beszélek erről. A legjobb lenne felmenni Budaörsre. Töltsünk el pár napot kettesben, akkor biztos nem lesz alkalmam összeveszni senkivel.

-    Remek, mikor indulunk - könnyebbült meg a lány

-    Beszélj édesanyáddal. Én is szólok a tanyán, hogy előbb térek vissza Budapestre.

Eszter anyja látta, hogy a két fiatal a kapuban feszülten beszélget. Szerette tudni, mit csinál Eszter. Nem azért, mert nem bízott a lány­ban. Mivel saját élete nem volt, ezért a lányáét tekintette a sajátjának. Különben is szeretett leselkedni. Ezért a szokásáért különösen ha­ragudott rá Eszter apja. Többször szólt neki, hogy a saját családjával törődjön, ne a szomszédokat figyelje. Az asszony azonban örömét lel­te a leskelődésben. Alig várta, hogy Eszter végre bemenjen a házba, hogy kifaggathassa. A lány megérezte, hogy anyja figyeli. Az évek alatt kialakult benne az ösztön, hogy megérezze, ha figyelik. Nem zavarta annyira anyja kényszeres leskelődése, mint az apját. Elfogadta anyja jellemhibáit, sőt pár éve már saját hasznára is tudta fordítani őket. El­köszönt Pétertől egy röpke csók kíséretében, amit úgy adott, hogy az anyja nem láthatta. Abban maradtak, hogy késő délután találkoznak az ártérben. Addigra mindketten elintézik a teendőiket. Eszter besie­tett a házba, ahol anyja úgy tett, mint aki nem látott semmit.

-    Hol voltál, kicsim? - kérdezte ártatlanul.

-    Péterrel beszéltem - ment bele a játékba Eszter.

-    Azt hittem, lementek a Zagyvához, olyan szép idő van.

-    Igen, terveztük, de Péternek dolga van a tanyán, így csak dél­után találkozunk.

-    Miért voltál, olyan szomorú? - buktatta le magát, az asszony.

-    Anya, megint leskelődtél - emelte fel hangját a lány, tettetett felháborodással.

-    Nem, nem csak, amikor bejöttél, láttam az arcodon a felhőket -      igyekezett menteni az asszony a helyzetet.

-    Szeretnék veled megbeszélni valamit - kezdte Eszter kihasz­nálva, hogy az anyja hazugságának csapdájába került. - Péterrel ar­ról beszéltünk, hogy felmennénk Pestre. Mindjárt vége a nyárnak és jó lenne már összefutni az otthoniakkal.

-    Itt akarsz hagyni egyedül? - próbált Eszter lelkiismeretére hat­ni az asszony.

-    Ugyan, anya, ne dramatizálj! Nem történik semmi, ha pár napig magadra maradsz. Aggódnod, pedig felesleges. Péter annyira sze­ret, hogy nem kell féltened tőle.

-    Így szokott ez kezdődni - zsémbeskedett az asszony -, ismered a farkas és a malacka meséjét. Először csak az egyik lábát akarja a farkas bedugni az ajtón. Amint az sikerül neki, máris azon töri a fejét, miként dughatná be a másikat. Minden férfi egyforma. Mindegyik csak azt akarja.

-    Mire gondolsz, anya - adta az ártatlant Eszter -, mit akarnak a férfiak?

-    Ráérsz majd megtudni azt kincsem - tért ki a kérdés elől az asszony. Féltette a lányát, de szégyellt nyíltan beszélni, mivel a téma kényes volt, inkább megadta magát. - Menj, de engem ne okolj, ha valami bajod történik.

-    Köszönöm, anya. Tudod, mennyire szeretlek. Ígérem, vigyázok magamra - mosolyodott el Eszter, és két puszit adott az asszony arcára.

Délután a fiatalok megállapodtak, másnap a kora reggeli busszal indulnak Budaörsre, hogy a nyár végén nyugodtan eltöltsenek pár napot kettesben.

Mire összeszedte magát, a vonat begördült a Nyugatiba. Az ablakból megpillantotta a peronon várakozó Tamást egy hatalmas csokor vörös rózsával a kezében. Nagyot dobbant a szí­ve, hiszen a férfi ezzel a virágcsokorral kifejezte az érzelmeit. Le­szállt, tett néhány bizonytalan lépést, majd futni kezdett Tamás felé, táskáját ledobva a férfi nyakába ugrott, akit majdnem leso­dort lábáról a váratlan érzelmi kitörés. Átölelte a nyakába csim­paszkodó lányt és megpördült vele. Eszter csilingelve kacagott, amíg földet nem ért a lába. Arca kipirult, ami kiemelte szeplőit és a vörös haját. Az összhatás tökéletes volt. Tamás gyönyörködve nézte a lányt.

-    Ezt nekem hoztad? - mutatott a csokorra Eszter.

-    Remélem, szereted a rózsát, hozzád illőt választottam - nyúj­totta át a csokrot a férfi.

-     Csodálatos, ilyen szép csokrot még nem kaptam életemben

-  örvendezett Eszter. Odahajolt Tamáshoz és egy könnyed csókot adott az arcára.

-    Hölgyem, úgy érzem, eltaláltam az ízlését, az este további részében is azon leszek, hogy minden óhaját teljesítsem - mond­ta teátrálisan meghajolva Tamás -, ha megengedi, megkeresem a poggyászát, amit elveszített.

Esztert jókedvre derítette a férfi figyelmessége és játékos ud­varlása. Érezte, feszültsége oldódik és visszatér az előző este han­gulata.

-    Uram, milyen programot szervezett az estére? - vette át a lány Nagylaki hangvételét.

-    Ha jól emlékszem, azt kérted, maradjunk otthon. Így ott terí­tettem a vacsorához és készítettem egy kis meglepetést az ablaknál álló fotelekhez.

-    Tamás, te egy földre szállt angyal vagy. Mivel érdemeltem ki ezt a kényeztetést?

-    Azzal, hogy megnyíltál nekem, mint egy képeskönyv. Ha viszo­nozni szeretnéd a kényeztetést, akkor holnap odamegyünk, ahova én szeretném.

-    Rendben, elfogadom az ajánlatot - mosolygott Eszter Tamásra, és belékarolt. Tamás felkapta Eszter táskáját és elindultak a Körút felé.

-    Nem baj, hogy gyalog jöttem? Szeretek nyári estéken sétálni a városban. Kevés az ember és egyikük sem siet.

-    Én is szeretek sétálni. Majdnem az egész nyarat a Zagyva mel­lett töltöttem. Jó lesz egy kicsit körülnézni a Körúton.

Andalogva indultak a Duna felé, maguk mögött hagyva a pá­lyaudvar épületét. Eszter nem vonta ki kezét a férfi karjából, a másikban a virágcsokrot tartotta. Még nem kapott rózsacsokrot senkitől, lenyűgözte Tamás figyelmessége. Biztonságban érezte magát a férfi mellett. Tamás, a kortalan aranyifjú is büszke volt. Amióta megpillantotta Esztert a Normafánál, megbabonázta a lány szépsége. A lány megjelenése nem volt előkelő, de magán hordozta az összes jegyet, ami azzá tehette. Bársonyos hófehér bőr, az arcát és minden látható testfelületét elborító apró szeplők. Ilyen adottságokkal csak az eredeti vörös lányok rendelkeznek. A férfi félretette a fenntartását, ami a páciens-orvos kapcsolat mi­att felmerült benne.

Eszter már alig várta, hogy Tamáshoz érjenek. Szeretett sétálni, de most sokkal jobban érdekelte a férfi élete. Amit eddig megtudott róla az lenyűgözte. Kíváncsi volt, miért él egyedül. Remélte, este lesz alkalma rákérdezni. Túl jóképű és meglehetősen jómódú volt ahhoz, hogy a nők ne akarták volna megszerezni. Vajon mi lehet a titka, hogy mégis egyedül él? Eszterben felmerült, hogy Tamás eset­leg a saját neméhez vonzódik. Igyekezett végiggondolni a korábbi találkozásaikat, de nem tudott felidézni nőiesnek mondható visel­kedést. Elhatározta, hogy a titoknak a végére jár még akkor is, ha reggelig kell faggatnia a férfit.

Tamásról kevesen tudták, hogy igazi illatszakértő. S bár több­ször megkörnyékezték neves világcégek, hogy segítsen az orrával, nem bocsátotta áruba a kifinomult szaglását. A magánéletében és a rendelésein viszont sokszor hasznát vette a rendkívüli adottságá­nak. Megérezte és felismerte a páciensek illatának jelentését. Hiába próbálták félrevezetni hazugságokkal, a kipárolgásuk leleplezte őket az orvos előtt. Eszteren érezte, hogy jól érzi magát és parfümje sem tudta elnyomni a női csábító hormonok összetéveszthetetlen illa­tát. Tudta, nem etikus használni az adottságát, hiszen sokkal többet tud meg a lányról, mint amennyit az szeretne megmutatni magából. Ám ez cseppet sem zavarta. Sőt élvezte, hogy előbb érzi meg a lány vágyát, mint ahogy az tudatosulna benne. Nem akart visszaélni az adottságával, de nem szeretett kockáztatni és vakvágányra futni. A korkülönbség több mint húsz évvel billent a javára Eszterrel szem­ben. Ezért igyekezett úgy irányítani a kapcsolatukat, hogy egyikük se sérüljön meg. Két oka volt, amiért vonzódott a lányhoz. Az első és a legfontosabb, hogy világéletében elkötelezetten csodálta a vörös hajú lányokat. Eszter pedig nem egy volt a vörösök közül, hanem ő volt az igazi vörös, akiről mindig ábrándozott. Bár tudta, hogy ábrándozni egy másik emberről - annak tudta nélkül - nem minden kultúrában elfogadott. Remélte, ha egyszer feltárhatja Eszternek az elkendő­zött érzéseit és a lány megérti. Hálás volt az égieknek, amiért a lánnyal nemcsak pszichológusként, hanem férfiként is megismerkedhetett. A másik okot még magának sem szívesen vallotta be. Nem volt az más, mint az öregedő férfiak életében előbb-utóbb elkerülhetetlenül megjelenő kapuzárási pánik, aminek jeleit szakemberként felismer­te magán. Felismerte ugyan, de tenni nem tudott ellene. Kicsit bos­szankodott, hogy ilyen korán elkezdődött nála a kapuzárás, de tudta, hogy ez az állapot akár tíz-tizenöt esztendeig is elhúzódhat. Kollégá­hoz nem akart fordulni segítségért, így kénytelen volt szembenézni a kapuzárási pánikkal, ami összezavarta az addigi napirendjét. Tudta, hogy a felkorbácsolt vágyai és túlfűtött szenvedélye az öregedés kez­detének biztos jelei. Ennek ellenére nem akart tenni ellenük semmit. Nem tartozott senkinek elszámolással. Nem volt lelkiismeret-furdalása, mert megérezte Eszter csábító hormonjainak az illatát, ami ar­ról árulkodott, hogy ő sem közömbös számára. Hiszen az illatanyag jelenlétét nem lehet tudatosan elnyomni.

Annyira belemerült a lány körüli gondolatokba, hogy majdnem túlmentek a Pozsonyi úti ház bejáratánál. Eszter észrevette, hogy Tamás csak fizikailag van mellette, de lélekben máshol jár.

-    Ugye, nem akarod megkerülni a háztömböt egy tömött táská­val a kezedben? - kérdezte pajkosan megbökve Tamást.

-    Melletted a világ végéig andalognék - nevetett fel a férfi. A tás­ka nem akadály, legalább a napi edzésem egy részét is letudom. A rózsákért aggódom, szegények biztos nagyon szomjasak már. Ne haragudj, kicsit elkalandoztak a gondolataim, de majd rendbe sze­dem őket.

-    Ne tedd - tiltakozott Eszter - nem szabad a gondolatokat elfoj­tani, a gondolatoknak teret kell adni, hogy szárnyalhassanak.

-    Azt hiszem, igazad van - bólintott a férfi elgondolkodva. Az járt az eszébe, hogy vajon mit szólna a lány, ha megismerné a gondola­tait. Bizakodott, hogy kedvezően fogadná, de még nem akart kitá­rulkozni, inkább várakozó álláspontra helyezkedett.

A lépcsőházban találkoztak egy szomszéddal, aki jó estét, doktor úrral és kezét csókolom, kisasszonnyal köszöntötte őket. Eszternek tetszett, hogy kisasszonynak szólították, bár el sem tudta képzel­ni az ilyen köszöntést a lakótelepi liftjükben. Tamás úgy érezte, a szomszéd ezzel a köszönéssel tudomására kívánta hozni, hogy szá­nakozva lenézi, amiért ilyen fiatal lánnyal tölti az idejét. Elkomo­rult, de átgondolva a történteket belátta, hogy a szomszéd va­lószínűleg csak udvarias és tisztelettudó akart lenni. Ettől viszont dühös lett magára. Érezte, hogy nincs teljesen felkészülve, hogy nyilvánosan felvállalja a korkülönbség hátrányait. Eszter észrevette Tamás hangulatváltozását, női érzéke azonban azt súgta, hogy ne kérdezzen rá, mi történt. Úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre, érdeklődve ismét megcsodálta a csiszolt üvegekkel díszített liftet és a mesterien kovácsolt rácsozatát. A lakásban az olvasólám­pa fénye sejtelmes félhomályba burkolta a könyvtárszobát.

LÉLEKCSAPDÁBAN XVII.