LÉLEKCSAPDÁBAN XV.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 
ami 2011-ben jelent meg.

Péter kimerült a beszélgetéstől. Meglepődött, mennyire fárasz­tó felszínre hozni az emlékeit. Az álma nyugtalan volt, mert újra átélte a szakításának összes kínját. Éva sokat jelentett számára. Rajongott a lányért. A gömbölyű idomaiért - bár nem kedvelte a telt lányokat. Éva viszont magában hordozta a kiteljesedő barokk szép­ség minden jegyét és fantasztikus szeretőként vezette be a gyönyö­rök világába. Pétert Éva tanította meg a női test rejtelmeire, ezért örökké hálás volt a lánynak.

Zsuzsa, a Colos sok-sok estén ápolta a fiú megingott önbizalmát. Tetszett neki a fiú, amióta kiállt és megverekedett érte. Péter eleinte nem tekintett nőként Zsuzsára. A lány több mint egy fejjel volt ma­gasabb nála. Viszont barátként többre tartotta a fiúknál. Akkoriban jött rá, hogy a lányokkal sokkalta jobban megérti magát, mint a fi­úkkal. Meg akarta osztani a szerelmének minden apró részletét Zsu­zsával. Mindeközben annyira átélte az emlékeit, hogy bele se gondolt, mennyire érdekli mindez a lányt. Pedig, ha figyelt volna a lányra, ak­kor észrevehette volna, hogy mennyire kelleti magát. Zsuzsa sportos, arányos, kimondottan jó alakú volt, aki legtöbbször lezseren öltözött. Péter lelkének ápolásától kezdve, viszont gondosan ügyelt, hogy hangsúlyozza nőiességét. Ez nem volt könnyű feladat, mert a Zagyva-parton naplementekor rengeteg volt a szúnyog. A lány ezért mindig két pokrócot vitt magával az ártérbe. Az egyiket maguk alá terítette, a másikkal meg igyekezett eltakarni a lábát, hogy ne csá­bítsa a vérszívókat. Ahogy beállt a sötétség, lekerült a hosszú feszes combjairól a takaró, hogy Péterben felkeltse az érdeklődést. Hosszú hetek teltek el és Zsuzsa már kezdett beletörődni, hogy Péter annyira bekattant a csalódástól, hogy Éván kívül nem létezik számára nő. Az egyik este Péter váratlanul megállította lelki mókuskerekét, kilépett belőle. Rácsodálkozott a világra, amit eddig észre sem vett.

-    Neked mennyi volt a leghosszabb idő, hogy nem öleltél és nem csókoltál senkit - kérdezte minden bevezetés nélkül Péter -, voltál már olyan helyzetben, hogy vágytalanul tengetted a napjaidat?

-    Honnan jutott most ez hirtelen az eszedbe? – csodálkozott el Zsuzsa.

-    Nézd, úgy érzem, mint aki lemaradt a vonatról, és átaludta a következő vonat jöttéig az időt.
- Én lennék a vonat? - kérdez­te Zsuzsa kicsit sértődötten -, furcsa hasonlataid vannak. Sokszor mondták már, hogy nem vagyok kicsi, de ez a vonat egy kicsit erős. Nem gondolod? Ha nem lennénk barátok, akkor most egy hatalmas pofonnal jutalmaznám a kedvességedet.

-    Félreértesz, csak úgy érzem, mintha már rég máshol kellene lennem és én itt tipródom az önsajnálatom undorító posványában. Ne haragudj, a világért se gondoltam, hogy te lennél a vonat. Sőt most nyílt ki a szemem és vettem észre, hogy egy bájos, nagyon csi­nos lány pazarolja rám esténként a szabadidejét.

-    Egy ilyen bók a jelenlegi állapotodat figyelembe véve, akár egy vallomással is felér - mondta kacagva Zsuzsa -, a kedvességedért cserébe válaszolok a kérdésedre. Az igazat megvallva, sokáig nem volt senkim. Évekig nem öleltek, nem öleltem. Tudod, nagyon za­vart a magasságom. Sokat csúfoltak, amiért elég visszahúzódó let­tem. Nem adtam lehetőséget a fiúknak, hogy öleljenek, csókoljanak. Féltem, hogy kihasználnak és kigúnyolnak. De azt nem mondanám, hogy vágytalanságban szenvedtem volna. Nem azonos tőről fakadt csókolatlanságunk. Lett volna számtalan jelentkező, aki szívesen ölelt volna. A gond nem azzal volt, hogy nem keltették fel a vágya­mat, hanem féltem a csalódástól. Te viszont élve eltemetted magad. Azt sem vetted volna észre, ha meztelen lányok vesznek körül.

-    Azt hiszem, igazad van. Teljesen leálltam, napjaimat úgy tenget­tem, hogy nem tudtam, mi történik körülöttem. Te kellettél, hogy ma­gamhoz térjek - fordult a lányhoz, egy hálacsókot akart adni az arcára.

Zsuzsa azonban az ajkát kínálta, amit Péter habzsolva fogadott. Azon az estén nem mentek haza, a napkelte ott érte őket összeölel­kezve a Zagyva-parton. Péter ébredt előbb, nézte a lányt, amint nyu­godtan mosolyogva aludt mellette. Megfogta a kezét és megcsókolta.

Marosi Kata megállt Péter ágyánál. Nézte a férfit, akinek az arcáról leolvashatta, hogy min megy keresztül álmában. A kezdetben látott fáradságot és a szomorúságot felváltotta egy kisimult, nyugodt, ráncait elhagyó, kiegyensúlyozott magabiztosságot sugárzó ábrázat. Kata megérintette a férfi kezét, hogy felébressze.

-    Mit csinál! - kiáltott fel, amikor Péter a szájához emelte a kezét és csókot lehelt rá.

-    Miért magázol, kedves? - kérdezte csukott szemmel ébredezve -, az éjszaka nem voltál ilyen távolságtartó - tette hozzá.

-    Szerintem jobb lenne, ha kinyitná a szemét!

-    Ha így szeretnéd, ám legyen. Nem vagyok én semmi jónak az elrontója - válaszolt a lány kezét el nem engedve lassan kinyitot­ta a szemét -, Oh, bocsánat. Ne haragudjon. Már megint álmodtam -          mentegetőzött Péter.

-    Elengedné végre a kezem. Mondja, hol járt álmában?

-    Nem szívesen engedem el - viccelődött Péter -, de úgy látom, komolyan gondolja. Pedig szívesen szorongatnám még egy kicsit. Talán segít a gyógyulásban. Nem gondolja?

-    Nagyon kedves, tényleg komolyan gondolom. Arra lennék kí­váncsi, hogy a főorvos úrnak is kezet csókolt volna?

-    Ne vicceljen velem, nem az esetem a doki - adta a sértettet, azonban a huncut mosoly megjelent a szemében.

-    Rendben, akkor elárulja, miről álmodott? Ki volt az a szeren­csés, aki helyett kaptam a kézcsókot?

-    Jó hatással van rám, ha beszélhetek magával - kerülgette a választ Péter -, nem akar segíteni és elárulni néhány részletet a bal­esetemről? Ígérem, továbbra is együttműködőm magával, mindig kézcsókkal üdvözlöm, nem csak akkor, ha álmomból ver fel.

-    Péter, azt hittem, hogy ezt már lezártuk. Csak abban segíthetek, hogy ne tévedjen el az emlékeiben. Abban nem lehetek a partnere, hogy tévutakra vezessem. Különben a kézcsókot nem nekem kel­lett volna kapnom, hanem Balogh Emesének, a gyógytornásznak. Megkért, hogy ma én jöjjek előbb. Majd elmesélem neki, hogy miről maradt le. Kezdjünk bele a mai munkába.

-    Ne legyen ilyen kegyetlen. Legalább mutasson egy kis örömöt, hogy még az alvó férfiembert is lenyűgözi a megjelenésével. A kér­désére pedig az a válaszom, hogy megint sikerült visszatérnem a múltba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen képszerűen megjelennek az emlékeim. Zsuzsának a kezét akartam megcsókolni.

-    Ő volt, akire rázúdította a bánatát. Jól emlékszem?

-    Stimmel, jó a memóriája.

-    Arról nem beszéltünk még, hogy Zsuzsa segítségével meddig jutott.

-    Zsuzsának, a Colosnak nagyon sokat köszönhetek. Végtelen türelemmel hallgatta meg a nyavalygásaimat. Később sokszor hi­ányzott egy hozzá hasonló ember, akivel megoszthattam volna a gondjaimat.

-    Azt akarja mondani, hogy nem volt és nincs most sem olyan barátja, akivel örömét és bánatát is megosztaná?

-    Nincs barátom. Mikor a szüleim úgy döntöttek, hogy a tanyavi­lágban válok majd emberré, akkor sokat kaptam tőlük, de sokat el is vettek. Abban a közegben váltam felnőtté, aki ott nevelkedik, ne­hezebben lesz depressziós vagy pánikbeteg. Érzelmileg viszont elfaj­zottam. Az ott szerzett sebek előhozták egy olyan énemet, amire nem vagyok büszke.

-    Úgy gondolja, hogy ott változott meg az énje? Nem lehet, hogy a valódi énje erősödött meg? Talán ezért nem lett depressziós és pánikbeteg.

-    Nem szeretném, ha így lenne. Nagyon önző ember lettem. Nem léptem túl egyetlen sérelmen se. Mindig, mindent meg akar­tam torolni. Képtelen vagyok veszíteni - Péter arca elkomorult, majd kitérőt keresve folytatta -, Zsuzsára volt kíváncsi. Egy fan­tasztikus csaj volt. Valamivel több, mint egy évig tartott a szerel­münk. Ott kezdődött, amikor megcsókolt. Egy csókot akartam adni az arcára. Mint később elmesélte, már annyira kiéhezett a csókra, hogy nem várta meg, amíg veszem a bátorságot és eltelik még pár hónap. Kezébe vette a dolgok irányítását és mire a szám odaért, ahol az arcát sejtettem, már az ajkával találkoztam. Azon az éjsza­kán nem mentünk haza. Zsuzsát hajtotta a vágya, meg akart sze­rezni. Én pedig örültem, hogy végre ismét vannak vágyaim. Ezen az éjszakán nem lettünk egymásé. Emlékezetem szerint viszont a Zagyva-parti első kettesben töltött éjszakánk felért egy maratoni szeretkezéssel.

-    Péter, ne meneküljön maga elől! Nézzen szembe az énjével. Senki nem ítélheti meg és el. Viszont magának vállalnia kell őket, hogy továbbjusson az emlékezésben. Mit jelent az, hogy nem lépett túl egyetlen sérelmén se?

-    Ne akarja még, hogy erről beszéljek. Nem vagyok elég erős hozzá.

-    Ne bújjon ki, Péter. Magának is jobb, ha túlvan rajta.

-    Higgye el, képtelen vagyok rendezni a gondolataimat. Érzések ébrednek bennem, de nincs meg még az összefüggés. Értsen meg! Nem akarok kibújni semmiből - mondta Péter, miközben arcára ki­ült a feszültség.

-    Nézze, ha nem tud szembesülni magával, akkor meséljen Zsu­zsáról és a kapcsolatukról. Nem bánom, de maga is tudja, hogy mindez csak időhúzás. Zsuzsa nem hagyott mély nyomokat magá­ban. Ha ma találkoznának, nem tudna vele egy óránál többet beszél­getni. Ezzel maga is tisztában van. Ha gondolja, akkor ma fejezzük be előbb a terápiát. Holnap innen folytatjuk.

-    Ne, nem akarom, hogy elmenjen - tartotta vissza Péter a nőt -, akkor Zsuzsa jelentette a legtöbbet számomra. De igaza van, nem ő a főszereplője az életemnek. Hogy miért szeretnék mégis róla beszélni, mert az emlékezetemet nem nyerhetem vissza, ha kihagyok állomásokat. El kell fogadnia, hogy Zsuzsa állomás volt az életemben. Még akkor is, ha most nem tudnánk egy óránál többet beszélgetni egymással. Akkor viszont csak vele tudtam beszélgetni. Klasszikus értelemben nem volt az beszélgetés. Én mondtam a magamét és Zsuzsa bölcsen hallgatott. Ő valamiért engem akart és ezért vállalta, hogy asszisztál a kínlódásom­ban. Várt, amíg az Éva iránti szerelmet elnyomta bennem a harag és a vágy.

-    Milyen vágyra gondol?

-    Ma már meg tudom fogalmazni, akkoriban nem tudtam. Attól kezdve, hogy Éva megcsalt Jóskával, minden nőt a vágyaim tár­gyának tekintettem. Meg akartam kapni mindegyiket, akivel meg­ismerkedtem. Nem érdekelt, hogy kinek a párja, az sem érdekelt, hogy szép vagy csúnya. A bosszúvágy erősebb volt az erkölcsi tar­tásomnál.

Péter szavai még Marosi Katának is erősek voltak, hosszan elgondolkodott és csak utána fogalmazta csak meg a következő kérdését.

LÉLEKCSAPDÁBAN XIV.