zabolátlanul és pajkosan száguldoznak. Érződik rajtuk nem szoronganak, örömmel tekintenek a világra. Örömtáncot lejtenek a fejemben és mosolyt csalnak az arcomra.
Utálom viszont, amikor katonás rendben sorakoznak a gondolataim, nincs bennük semmi alkalmiság csak alakiság. Semmi spontaneitás csak a kötött sorrend és a kegyetlen logika, mintha a falanszterben születtek volna és ott akarnának elhalálozni. Szégyellem, hogy hozzám tartoznak, hiszen csak a ratio vezérli őket. Sehol egy csepp lazaság egy kis játékosság. Gyanítom nem is az én gondolataim ők. Kéretlen kölcsön gondolatok melyek gúzsba kötik az alkotót és a társadalom elvárásainak megfelelő irányba kívánják terelgetni. Félre velük, térjünk csak vissza a zabolátlanokhoz.
Bevallanom, bár szeretem őket, mégis néha ijesztők tudnak lenni. Például, amikor levetkőzik a gátlásaikat és pökhendin csábítanak apróbb és nagyobb szertelenségekre. Legtöbbször beadom a derekam, hiszen mi baj lehet, maximum megszólnak az emberek vagy nevetségessé teszem magam. Ugyan már kit érdekel, ha kinevetnek, hát nem azért vagyunk ezen a világon átutazóban, hogy minél több mosollyal segítsük az embertársainkat. Kacagjatok, ha úgy érzitek, megérdemlem, legalább egy pillanatra megérint benneteket is a zabolátlan gondolat.
Tetszett ez a gondolatsorod, megmosolyogtattál vele. Köszönöm!😍😘
VálaszTörlésÉn köszönöm az olvasást
Törlés