LÉLEKCSAPDÁBAN X.

Részlet a Lélekcsapdában című regényemből, 

ami 2011-ben jelent meg.

Péter megpróbálta gondolatait visszaterelni az ártérbe. Becsukta a szemét és az ismerős illatra koncentrált, amit csak ott, a víz köze­lében lehet érezni. Este táncba készültek a fiúk. Péter izgatottabb volt a többieknél, mivel alig egy órája ismerte meg az ártéri csa­pat szebbik felét. Nem sokat beszélgettek, mindenki Ferit várta, aki megmentőként robogott a gáton haza Klári orrára jégért. Aki csak tehette, Klárival foglalkozott. Péter nézegette a lányokat. Az világos volt, hogy Klári foglalt, de a többiekről nem tudott semmit. Kenderesi Jóskát kereste szemével - ő vezette be a pálinkaivás rejtelmeibe -, hogy kicsit többet megtudjon a lányokról. Jóskát Zsuzsa mellett pillantotta meg, beszélgettek. Közelebb somfordált hozzájuk, hogy hallja miről folyik a szó. A fiú igyekezett meggyőzni a lányt, hogy jöjjön el este a táncba. Mindent megígért Zsuzsának, akinek ellenállása kezdett megtörni.

-    Megígérem, hogy egész este a közeledben leszek - érvelt Jóska -, ha csak rám pillantasz, rögvest kiszabadítalak a táncpartnered karjaiból - csábítóan nézett a lányra, várva a kedvező válaszra.

-    Mi lesz, ha megint sokat iszol és elfelejted, mit ígértél? - kér­dezte aggódva Zsuzsa -, tavaly is majdnem verekedés lett, mert nem figyeltél, amikor kellett volna. A szomszéd faluból az a magas fiú, Lali azt hitte, szabad vagyok - panaszkodott a lány.

-    Ne félj! - lépett hozzájuk Péter -, ott leszek én is. Ketten tartjuk rajtad a szemünket. Mindegy melyikünknek intesz.

-    Igen, ez lesz a legjobb, kettőnkre számíthatsz az este - folytat­ta a meggyőzést Jóska -, meglásd, úgy megtáncoltatunk, hogy még nagymama korodban is emlékezni fogsz rá - mindhárman elmoso­lyodtak Jóska érvein.

-    Nem bánom, de vigyázzatok, szavatokon foglak benneteket. Nem szeretném azt hallani: jaj, erre nem tudok táncolni - mondta megpördülve a lány. - Megyek, rendbe kell szednem magam. Jóska mi­kor jössz értem?

-    Hétre van meghirdetve a tánc, de szerintem elegendő odamennünk nyolc után, addig úgy sincs semmilyen hangulat - magyarázta Jóska -, fél nyolcra ott vagyok a kaputokban. Zsuzsa játékosan pukedlizett, és oda szaladt a sérült Klárihoz. Váltott vele néhány szót, majd integetett a fiúknak, és eltekert hazafelé. Feri időközben megérkezett a jéggel. Műanyag zacskóba és konyharuhába bugyolálva nyújtotta át Klárinak a gyógyírt. A lány szerelmes pillantással és hangos köszönömmel há­lálkodott a fiúnak. A srácok egyezkedtek a háttérben a lányokkal, hogy ki kit kísérjen a táncba. Molnár Tibi vállalta, hogy elmegy Elek Magdá­ért, Kádár Laci jelentkezett, hogy útba ejti a Bihari család portáját és beugrik Eszterért. Szabó Marcsi kérte, hogy csatlakozhasson hozzájuk, hiszen jószerivel szomszédok voltak Eszterrel. Péter óvatosan aján­lotta fel Kis Évának a kíséretét. Meglepetésére az izgalmasan telt alakú Éva habozás nélkül mondta, hol találja meg a házukat.

Lassan mindenki hazafelé vette az irányt, hogy az estére elké­szüljenek. Péter akárcsak a többi fiú fehér inget és sötét nadrágot öltött. A lányok jobb helyzetben voltak. Viselhettek ruhát vagy aljat blúzzal. A táncestet a helyi munkásőrök és az önkéntes rendőrök biztosították. Megkövetelték a közösségi ház vezetőjének előírását. Ma ezt dresszkódnak nevezik, mosolyodott el Péter, mennyi hason­lóság van a régi és a mai világ között. Szerencsére a helyi vezetők nem írták elő a fiúknak a nyakkendő viselését. Péter valamivel hét óra előtt indult, hogy fél nyolcra Éva nagyszüleinek kapujához érjen, és várja a megjelenő kis töltött galambot. Nem kellett sokat várnia, Éva ringó csípővel közelített a kapuhoz, lábát nem túl magas sarkú. világos cipőbe bújtatta. Alakjának legjobban megfelelő, lefelé bővü­lő, térdig érő, nyári virágos kartonruhát viselt. A kapuból visszain­tett a nagyszüleinek, majd kilépve az utcára a várakozó Péterhez lépett, és kicsit ügyetlenül egy puszit adott. A fiú úgy meglepődött, hogy elkapta a fejét, így a puszi pontosan a száját érte. Mindketten elpirultak. Elsőnek Éva kezdett el nevetni, oldva Péter feszültségét. Illedelmesen karját nyújtotta a lánynak, mert a nagyszülők árgus szemekkel figyelték, miként viselkedik a pesti legény a szemük fé­nyével. Amint befordultak a sarkon Éva kifűzte karját Péteréből, és csacsogni kezdett.

- Még nem voltál a faluban táncmulatságon, ugye - kérdezte, ám a válasz cseppet sem érdekelte -, tíz után kezd emelkedni a hangulat. Pálinkát nem adnak ilyenkor a kocsmában, de mindenki gondoskodik magáról, hogy szomjas ne maradjon. Tizenegy körül megérkeznek a szomszédos falvakból, sőt olykor távolabbról a fiúk. Éjfélre rendszerint elkezdődik a verekedés, amit jobb eset­ben a helyi rendfenntartók leállítanak. Néha azonban nem sikerül nekik megfékezni a sok ittas embert, és akkor jönnek a városból az erősítések. Ha ilyen történne, akkor még időben lelépünk, mert a városi rendőrök nem ismerik a helyieket. Válogatás nélkül ütnek és bevisznek mindenkit, akit elkapnak. Gondolom, ezt nem szeretnéd? -       fejezte be kérdéssel a helyi szokások ismertetését Éva.

-    Nem, azt nem szeretném - ismerte be Péter -, mi a helyzet a lekéréssel? Bárki lekérhet bárkit? Szokott hölgyválasz lenni? - ér­deklődött a fiú.

-    Az íratlan szabályok szerint - magyarázta Éva - van lekérés, de a lány dönti el, hogy lecseréli-e a partnerét. Legtöbbször emiatt ala­kulnak ki a verekedések. Amikor a lány nem akar partnert cserélni, a lekérő azt hiszi, a partnere nem engedte el a lányt. Nézd, a többiek már ott várnak a faluház előtt.

Sietősre fogták lépteiket. Örömmel látták, hogy Klári is eljött, bár az orra kicsit nagyobb lett a megszokottnál. Feri büszkén feszített a lány mellett. Péter megállapította, hogy minden lány kitett ma­gáért. Klári szűk, egyrészes vajszínű ruhával ellensúlyozta orrának természetellenes méretét. Zsuzsa, a Colos rövid fekete aljból előbú­jó combjait villogtatta. A magassága kihangsúlyozta hosszú comb­jait és formás vádliját. Péter még csak képeken látott ennyire rövid szoknyát és ilyen tökéletes lábakat. Zsuzsa tudatosan pakolgatta a lábait meg-megdöntve felső testét. Vigyázott, ne lássa meg senki, hogy hol végződnek a fenséges combok, de a sejtést erősítette a bá­mészkodókban. Többen reménykedve várták, hogy Zsuzsa elvéti a szerepét és mégis többet mutat magából, mint szeretne. Felülre egy mélyen dekoltált barackvirág színű, két sorban gombolódó blúzt választott, ami egyértelművé tette, hogy nem viselt melltartót. Mag­di vékony anyagában csíkos szürke, combközépig érő szűk szoknyá­ban és nagyon magas körömcipőben pucsított. Felsőnek egy átlátszó muszlinblúzt választott, alatta csipkés fehérnemű takarta melleit. Marcsi bő, libbenős szoknyába és rövid ujjú, buggyos blúzba bújt a lapos cipőjéhez. Eszter halványzöld blúza tökéletesen harmoni­zált a szemével és a vörös göndör hajával. A felsővel egyező színű szoknyája térdéig ért. Cipője félmagas sarkú volt a többi darabbal összhangban. Péter elismeréssel nyugtázta, hogy Eszter a legcsinosabb a lányok között. Tartózkodása taszította a fiúkat. Féltek, hogy kikosarazza őket, ezért inkább kerülték a széptevést, inkább csak barátkoztak vele. Úgy tűnt, Eszter egy csöppet sem bánta, hogy a fiúk csak barátnak tekintik és nem egy megszerezendő skalpnak.

Mielőtt bementek volna a faluházba, leltárba vették, ki mit hozott. A zakózsebek jóféle házi pálinkát rejtettek, amit sorra megkóstol­tak. Marcsi és Éva férfiakat megszégyenítően kóstolgatta a felkínált nedűt. A többi lány is bele-bele kortyintott az üvegek valamelyikébe. Egyedül Eszter nem fogadta el a feléje nyújtott italokat. A rendezők kiszúrták Tibornál a laposüveget, ami a szűk zakójából kidombo­rodott. Elkobozták a flaskát, majd némi dorgálás után beengedték a fiút. Bent még teljes volt a világítás, a közeli városból érkező ze­nekar is csak ímmel-ámmal játszogatott a színpadon. A terem felét asztalok foglalták el. A fiúk már tapasztalatból tudták, hogy nem szabad a táncparketthez sem közel, sem távol letelepedni. A máso­dik sorban három asztalt összetoltak és lefoglalták a társaságnak. A zenekar felváltva játszott külföldi és magyar slágereket. Utasítás­ba kapták a rendezőktől, hogy a magyar szerzemények legyenek túlsúlyban. Azonban, ahogy telt az idő, egyre több külföldi slágert játszottak. Amikor az együttes rákezdett a Rolling Stones-tól a Statisfaction-re, Péter felpattant, megragadta Évát és bevonszolta a táncoló tömegbe. Mindketten teli torokból énekelték: „I can’t get no satisfaction”. Péter sok év után is beleborzongott, amikor visszaem­lékezett a számra. Lázadó tiltakozásként élte meg, hogy a rendezők képébe kiálthatta anélkül, hogy értenék a szavait: „nem vagyok elé­gedett”. Péter a zene és a pálinka hatására eksztázisba került.

-    Nem tudok kielégülni - súgta Péter Éva fülébe, miközben ma­gához szorította a lányt -, mit gondolsz, tudunk segíteni rajta - tett fel mindent egy lapra a fiú. Meglepetésére Éva hatalmasat kacagott és hozzá dörgölődzött. Érezte a lány kemény melleit, amire teste ösztönösen reagált. Péter tudta, ha sokáig így folytatja Éva, akkor hamarosan hazugsággá válik mondatának első fele.

-    Segíthetünk rajtad, de még korán van - biztatta Pétert Éva. Szétváltak, és önfeledten tovább rázták magukat a zenére.

- Nem várakoztattam meg nagyon? - kérdezte a kórterembe lépve Balogh Emese, kizökkentve Pétert az emlékezésből -, pár napig tor­náztatom a végtagjait, hogy az elmúlt hónapok mozdulatlanságából kizökkentsük az izmait és az ízületeit. Igyekszem kíméletes lenni, de nem ígérem, hogy minden gyakorlat fájdalommentes lesz.

-    Kezdjünk hozzá - vágta rá a férfi -, szeretnék minél előbb tán­colni. Mielőtt jött volna, egy lányt táncoltattam a Statisfaction-re. Na persze, maga már nem ismeri a rock korszak hajnalán menőnek számító számokat.

-    Ne sértegessen! - dorgálta meg Emese mosolyogva Pétert -, a Rolling Stones egyik leghíresebb számát minden rockzene-kedvelő ismeri. Ráadásul apám kedvenc bandája a Stones. Tudta, hogy vé­letlenül született ez a szám? Majdnem kidobták.

-    Na, szép. Még a végén maga fog nekem mesélni kedvencei­ről - mosolyodott el Péter -, megfigyeltem, hogy az ifjabb ge­nerációk előszeretettel nyúlnak vissza a hatvanas-hetvenes évek zenéihez. Sokáig nem értettem, mi vesz rá huszonéveseket, hogy negyvenéves zenékre szórakozzanak. Egy idő után rájöttem, a mai tücc-tücc zenék egy kaptafára készülnek, vajmi kevés ér­téket hordozva. A huszonévesekben viszont megnőtt az igény a kortárs értékek felfedezésére, de egyre nehezebb rátalálni az igazgyöngyökre. Hogy sztárjaikat megleljék, visszanyúlnak a kö­zelmúltba.

-    Hmm, igazán érdekes, ahogy látja a generációm nehézségeit. Szívesen elbeszélgetnék erről, de most kezdenünk kell a tornát - szakította félbe Emese a férfit. Elsőnek a lábfejeit mozgatta át, majd a térdei következtek. Péter nem érzett fájdalmat, de elkeserítette, hogy nem tudja még csak megfeszíteni sem az izmait. Emese ész­revette Péter arcára kiült elkeseredést. - Ne keseredjen el, egy hét és érezni fogja az izmaiba visszatérő erőt - nyugtatta Pétert, miköz­ben az ujjait és a csuklóját masszírozta -, maga nem az a fajta, aki könnyen feladja.

-    Tényleg nem szoktam feladni semmit - erősítette meg Péter a gyógytornászt -, inkább bele se kezdek abba, amit feladnék.

Emese átmozgatta Péter karjait és vállait, mielőtt elköszönt vol­na, játékosan megfenyegette, a héten a hasizmát is átmozgatjuk. Pé­ter érezte, elfáradt, annak ellenére, hogy akaratlagos mozgást nem végzett. Péter megkönnyebbülve csukta be a szemeit, amint a lány távozott a kórteremből. Nem telt el sok idő és gondolatai visszaka­nyarodtak Évához.



LÉLEKCSAPDÁBAN IX.