aki a környezetének folyamatosan kommunikálja verbális és non verbális eszközökkel, hogy megtalálta a boldogságot és helyét a világban. Legtöbben ámítják magukat, hiszen magukkal sincsenek jóban, tele vannak szorongásokkal és sérelmekkel. Családjukkal sincsenek megbékélve, mégis igyekeznek azt mutatni, mennyire családcentrikusak. A szingliségükben a baráti kapcsolataik is látszólagosak, hiszen két szingli mi mást tehet, mint harcol egymással. Számtalan okot tudnak felsorolni, miért nehéz párt találni a mai világban. Köztük van a túlterheltség, mert a munkahelyen nem veszik emberszámba őket. Idegen helyekre kell költözniük a megélhetésükért és az egyéjszakás kalandok nem adják meg a várt kielégülést. Mindezek ismeretében a szinglik két csoportba sorolhatók. Az önutálattal túlzottan megspékelt személyiségek, illetve a már-már beteges önimádók táborába. Érdekes, hogy a két tábor között gyakori az átjárás, ezért ugyanaz a személy egyszer fent, másszor lent található az érzelmi libikókán. Míg az előbbi csoport tagjai képtelenek elfogadni, hogy őket szeretni lehet, addig az utóbbi csoportba tartozók kegyet gyakorolnak, ha leereszkednek valakihez.
A megoldás kézenfekvő, ám nem zökkenőmentes, az úton végig haladva érhető el. Ennek az útnak az első állomása az önértékelés valós szintre hozása, amely nem megy segítség nélkül, ám megéri.
A szinglik túlon túli öntudattal rendelkeznek, azt hiszik senki nem ér fel hozzájuk, fensőbbséggel kezelik embertársaikat. Pedig valószínű van sok közöttük, aki a saját bizonytalanságát leplezi ezzel a magatartással.
VálaszTörlés